2010. április 08., 08:152010. április 08., 08:15
Liviu Pop szerint a címzetes állásokra vonatkozó versenyvizsga jelenlegi gyakorlata rendszerszinten stabilitáshoz vezet, viszont az iskolákban szervezett vizsga nyomán megbomolhat az egyensúly. „A minisztériumnak nincsenek érvei az új rendszer mellett, a mintegy 170 ezer címzetes tanár azonban az új vizsgák nyomán elveszítheti az állását.
Rengeteget számít, ki minősíti az oktatókat. Legfőbb célunk az, hogy a központosított rendszerű versenyvizsga megmaradjon” – hangsúlyozta Pop. Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezet ügyvezető elnöke leszögezte: amennyiben a tárca ragaszkodik a versenyvizsgák rendszerének módosításához, sztrájkot hirdetnek, befagyasztják a tanévet és bojkottálják a vizsgákat.
Az iskolaszékek kapcsán a szakszervezetek azt a kifogást hozták fel, hogy azok létrehozása esetén a testület vezetője azonos jogkörökkel rendelkezhet, mint az iskola igazgatója. Az oktatók azt szeretnék, ha a testületek felét az iskola, másik felét pedig az önkormányzat és a szülők képviselői alkotnák. A tárca ugyanakkor egyenlő arányban osztaná el a helyeket.
A törvénytervezetről szóló egyeztetések ma délelőtt 11-től folytatódnak Bukarestben a Központi Egyetemi Könyvtárban, a tárgyalásokra a szakszervezetek, az egyetemi hallgatók, a tanárok és a diákok képviselőit is várja az oktatási tárca. Egyébként a jogszabálytervezettel kapcsolatos egyeztetésekre nem maradt sok idő, a kormány ugyanis már hétfőn szeretné elfogadni azt. Emil Boc kormányfő tegnap bejelentette: hétfőn reggel rendkívüli kormányülésen szavazza meg a kabinet a törvényt, hogy az még aznap a parlament elé kerülhessen.
A tegnapi ülésen már számba vették, hol tartanak a szöveg kapcsán az egyeztetések. Boc már a március 17-i kormányülést követően közölte, hogy a tervezetet első olvasatban megvitatták és jóváhagyták, hogy ezt követően kéthetes nyilvános vitára bocsássák. A nyilvános vita lezárultával a kormány elfogadja az ennek nyomán véglegesített szöveget, majd a parlament elé terjeszti a tervezetet. A szenátus egyébként tegnap vitatta meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által Daniel Funeriu oktatási miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. Az indítványt a kormánypárti többség 65–51 arányban elvetette.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.