2007. július 09., 00:002007. július 09., 00:00
A kérést 9365 aláíró támogatta, azonban az érsek a magyarországi közéleti személyiségek – köztük Csoóri Sándor író és Makovecz Imre építész, illetve a csángó Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke által kezdeményezett levele ellenére sem változtatott döntésén. „Teljes kudarc volt a két és fél órás meghallgatás, az érsek úr bele sem nézett az általunk átadott paksamétába” – mondta el György Attila csíkszeredai író, aki az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezőjeként részt vett a pénteki érseki audiencián. Szerinte Jakubinyi György a meghallgatás során minden érdemi párbeszéd elől elzárkózott, kitért a küldöttség érvei elől. Az érsek a küldöttség tudomására hozta, nem a hívek, hanem az egyházmegye vezetőjének joga és felelőssége a döntés.
György Attila kijelentette, nem adják fel: továbbra is arra kérnek minden aláírót és támogatót, harcoljanak azért, hogy Gergely István a csíksomlyói plébánián maradjon. „Az önkényes döntés főpásztorhoz nem méltó magatartás, a hívek kérését nem lenne szabad ennyire figyelmen kívül hagynia. Úgy tűnik azonban, hogy most nem a hívekről gondoskodó főpásztorként, hanem politikai és egyházpolitikai szempontok alapján döntött az érsek úr” – közölte György Attila.
Szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Pro Urbe díjjal tüntette ki Gergely István csíksomlyói plébánost – aki a kilencvenes évek elején egyik kezdeményezője volt az ősi viselet ünnepeként is ismert találkozó újjáélesztésének –, valamint Boros Károly felcsíki főesperest, az Ezer Székely Leány Alapítvány elnökét. „Emberségüket, az autonómia melletti kiállásukat, évtizedes munkájukat hagyományaink és értékeink őrzéséért köszöntük meg a díjjal” – mondta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
K. Cs.
Megoszló kolozsvári vélemények Czirják Árpád ügyében
Közel száz személy vett részt tegnap reggel Kolozsváron azon a néma tüntetésen, melyet Czirják Árpád érseki helynök áthelyezése ellen szerveztek. A Szent Mihály-plébánia hívei szerint indokolatlanul helyezik át a Kolozsvár és a magyarság számára meghatározó papot. A hívek azért is elégedetlenek, mert a gyulafehérvári érsekség figyelmen kívül hagyta véleményüket. „A tiltakozó beadványunkra nem kaptunk érdemi választ, máig nem tudjuk, miért kell megválnunk a főesperestől” – magyarázta lapunknak Rajka Géza, a tiltakozás egyik résztvevője. Az érseki döntés elleni tiltakozást nem mindenki támogatja. „Ez teljesen értelmetlen, a főesperesnek kellene lecsillapítania a felháborodott híveket” – mondta a misére érkező egyik idős nő. Hozzátette, egyetért azzal, hogy Czirják távozásával nagy veszteség éri a kolozsvári magyarságot, de szerinte el kell fogadni a döntést. Amennyiben a rendeleten nem változtatnak, augusztus elsejétől Kovács Sándor székelyudvarhelyi főesperes váltja Czirják Árpádot a kolozs-dobokai főesperesi kerület élén.
Lázár Lehel
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.