Hirdetés

Az elkerülhetetlen választás

RMDSZ-kongresszus A 2007. május 13-ára kiírt európai parlamenti (EP) választásokon az erdélyi magyar polgároknak minden valószínűség szerint nemcsak a szavazatukat kell leadniuk a választófülkében, hanem dönteniük is kell. Noha a jelöltállítás folyamata csak március 13-án zárul, minden jel arra utal, hogy a szavazólapokon az RMDSZ listája és Tőkés László független jelölt neve is szerepel majd.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00

Az új helyzet azt követőenalakult ki, hogy az RMDSZ Szövetségi KépviselőkTanácsa (SZKT) 2006. december 16-án sajátEP-jelöltállítási szabályzatotfogadott el, és ebben saját belső szerveire bíztaa jelöltlista összeállítását.Csupán azzal próbálta jelét adni anyitásnak, hogy az RMDSZ-szel társult civil szervezetekszámára is lehetővé tette a jelölést.A szövetség vezetői nem mondták ki ugyan, detulajdonképpen elutasították az ErdélyiMagyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra vonatkozókezdeményezését, hogy közösen állítsákössze az erdélyi magyarság reprezentatívjelöltlistáját az európai parlamentiválasztásokra. Azt többször is elmondták,hogy csak két jelölt bejuttatására vanreális esélye a szövetségnek. Nem zártákki azonban annak a lehetőségét, hogy nagyon jószereplés esetén az RMDSZ listájáróla harmadik jelölt is bejuthat az EP-be.

A versenyhelyzet előzményei

A reprezentatív jelöltlistaállításának javaslatával 2006.november 3-án Tőkés László EMNT-elnökhozakodott elő a Markó Bélával Kolozsváronfolytatott megbeszélésén. A jelöltállításkérdése egy átfogó összefogásijavaslatcsomag egyik eleme volt. E javaslatcsomag részétképezte az erdélyi magyar szervezetek közöttiegyeztető kerekasztal létrehozása és a közösenképviselendő nemzeti minimumprogram kidolgozása. AzRMDSZ elnöke akkor nem zárkózott el a közöslistaállítás gondolatától, de sema 2006. december 28-i, sem a 2007. január 21-i Tőkés–Markótalálkozón nem sikerült a feleknek megállapodni.Az RMDSZ Szövetségi Operatív Tanácsa (SZOT)január 23-án rangsorolta a brüsszeli képviselőimandátumra pályázó politikusokat. Ajelöltek meghallgatása után a Nagy Zsolt, WinklerGyula, Korodi Attila, Sógor Csaba sorrendet tette közzé.
Erre a helyzetre válaszolvadöntötték el január 27-i ülésüköna szövetség ellenzékeként megnyilvánulószervezetek vezetői, hogy felkérik Tőkés Lászlót:vállalja el a független jelöltséget. Afelkérést az EMNT állandó bizottsága,a Székely Nemzeti Tanács állandóbizottsága, a Magyar Polgári Szövetségelnöksége, a Magyar Polgári Egyesületelnöksége, a Magyar Ifjúsági Tanácselnöksége és az Erdélyi Magyar Ifjakelnöksége írta alá.
A püspök elvi igent mondott,de hozzátette: a jelöltségéhez még aKirályhágómelléki ReformátusEgyházkerület igazgatótanácsának ishozzá kell járulnia. A testület február2-án közölte, hogy kész cselekvő támogatástnyújtani Tőkés Lászlóképviselő-jelöltségéhez. A helyzet azRMDSZ számára akkor vált igazánveszélyessé, amikor az Erdélyi ReformátusEgyházkerület elnöksége és esperesikollégiuma felhívással fordult az SZKT február17-ére összehívott üléséhez,kérve, hogy a testület módosítsa a SZOTrangsorát, és sorolja Tőkés Lászlóta lista befutónak számító másodikhelyére. Az egyházkerület vezetői közölték,ha ez nem történik meg, a független jelölttámogatására buzdítják híveiket.
Hasonló kérésselfordultak Markó Bélához a magyarországijobboldali szellemi elit képviselői is. Csoóri Sándoríró nyílt levelét Mádl Ferenc voltköztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, aMagyar Tudományos Akadémia elnöke, Martonyi Jánosvolt külügyminiszter, valamint Bábel Balázskecskemét-kalocsai római katolikus érsek isaláírta. A szövetség vezetői zsarolásnaktekintették a református felhívást, azSZKT pedig elsöprő többséggel hagyta helyben alistát. Ezek után az unitárius lelkészekszövetsége, majd Orbán Viktor is kijelentette:Tőkést támogatja az európai parlamentiválasztásokon. Markó Béla a Fidesz-MPPelnökének állásfoglalásáttájékozatlansággal magyarázta. Afüggetlen jelölt legfeljebb annyit érhet el, hogymegfosztja az erdélyi magyarságot a brüszszeliképviselettől, magyarázta az RMDSZ-elnök. Azelnök ugyan nem említette, az elemzők viszont úgylátták, a májusi választás nemcsakaz európai parlamenti mandátumok sorsárólszól. Annak eredményei első alkalommal rajzolhatjákki ténylegesen az erdélyi magyarságon belülicsoportok közötti erőviszonyokat, ez pedig az RMDSZjövőjére is kihatással lehet.

A mérkőzés nélküli győzelem lehetősége

Az RMDSZ illetékesei kezdetbenigen magabiztosan nyilatkoztak Tőkés jelöltségéről,kétségüket fejezve ki afelől, hogy a püspökteljesíteni tudja a jelöltség feltételeit.E nyilatkozatok alapját az képezi, hogy a függetlenjelölteknek a választási részvételhezszázezer támogató aláírástkell összegyűjteniük. Reálisnak tűnt az azalternatíva, hogy megfelelő szervezeti háttérnélkül Tőkés Lászlónak nem sikerülezt a feltételt teljesíteni. Ezt a számítástazonban minden bizonnyal felülírta a protestánsegyházak szerepvállalása.
A mérkőzés nélküligyőzelem egyébként az RMDSZ eddigi gyakorlatánaka folytatása lenne. A szövetségnek ugyanis eddigvalamennyi esetben úgy sikerült megőriznie a magyarszavazatok fölötti monopóliumát, hogy nemengedte pályára a versenytársakat. Ezt egyrészta jogszabályok megfelelő alakításával,másrészt a versenytársakkal szembenióvásháborúval sikerült elérnie.Így történhetett meg, hogy a 2003-ban bejegyzettMagyar Polgári Szövetséggel nem kellettmegmérkőznie, annak jelöltjei csak románpártlistákra menekülve vehettek részt aválasztási versenyben, ami eleve hátrányoshelyzetbe hozta őket. A mostani helyzet azonban aligha hasonlíthatóa 2004-eshez. Az erdélyi magyarság jelentős hányadátaz a négy évvel ezelőtti tény szembesítetteaz erdélyi magyar közösségen belüliellentétekkel, hogy Tőkés Lászlót akongresszus eltávolította a tiszteletbeli elnökitisztségből. A püspök elgáncsolásameglehetősen rossz fényt vetne a szövetségre aválasztók szemében.

Az RMDSZ-győzelem lehetősége

Mivel a magyar közösségjelentős hányadának minden bizonnyal első alkalommaladatik meg a tényleges választás lehetősége,múltbeli példákkal nehéz modellezni aválasztás kimenetelét. Előfordulhat, hogy azRMDSZ-nek sikerül túllépnie az ötszázalékosküszöböt, Tőkésnek viszont nem sikerülmegszereznie a bejutáshoz szükségesszavazatszámot. Az RMDSZ javára szól a megszokásténye. Az erdélyi magyarok 17 éven átmegszokták, hogy a szavazólapon a tulipánoskeretet kell keresni. A magyar közösségek egyrészének elszigeteltsége, tájékozatlanságakövetkeztében minden bizonnyal olyanok is szavaznak majda szövetségre, aki nem is értesültek arról,hogy Tőkésre is voksolhatnának. A püspökesélyeit rontja az is, hogy a választási törvényértelmében a független jelölt nem küldheturnabiztosokat a választóirodákba. Mivel TőkésEP-képviselői mandátuma sem az RMDSZ, sem a románpártok számára nem kívánatos,megtörténhet, hogy egyes választóirodákbankonszenzusos alapon érvénytelenítik a püspökreleadott szavazatokat. Erre utalna, ha a tömbmagyar vidékekenaz országosnál nagyobb arányban regisztrálnánakérvénytelen szavazatokat.

A kettős győzelem lehetősége

A Tőkés jelöltségévelkialakuló verseny mobilizáló tényezőlehet a közösségben. Az RMDSZ-nek ugyanis annaktudatában kell mozgósítania szavazóit,hogy valamennyi szavazat számít, hajszálonmúlhat, hogy sikerül-e túllépni aválasztási küszöböt. TőkésLászló viszont csak részben von el szavazatokata szövetségtől. Jelöltsége olyanokat is azurnákhoz vonzhat, akik nem mennének el szavazni, hamagyarként csak az RMDSZ-re voksolhatnának. A magyarságerőteljesebb mozgósítása annál is inkábblehetséges, hogy az EP-választásokonEurópa-szerte megszokott az alacsony részvételiarány. 2004-ben Szlovákiában példáula szavazati joggal rendelkező polgároknak csak a 17 százalékajárult az urnákhoz. Ha május 13-án aromán szavazóknál motiváltabbak lesznek amagyarok, megtörténhet, hogy mind az RMDSZ-lista számára,mind Tőkés László számáraösszegyűl a bejutáshoz szükségesszavazatszám.

A kölcsönös kiütéslehetősége

Markó Béla azt tartottavalószínűbbnek, hogy Tőkés Lászlójelöltsége a kölcsönös kiütésteredményezi. Fennáll ennek a lehetősége, hiszenaz RMDSZ-t a 2004-es választásokon magyar ellenjelölthiányában is megizzasztotta a küszöbátlépésének a feladata. Ha a TőkésLászló által elvont szavazatok a küszöbalá tolják a szövetséget, és apüspöknek sem gyűl össze a mandátumhozszükséges szavazatszám, az erdélyimagyarság két évre brüsszeli képviselőnélkül marad.
Ez a változat nemcsak azRMDSZ-nek, hanem az ellenzéknek is komoly presztízsveszteségetjelentene. A szövetséggel szemben politizálószervezetek ugyanis éveken át azt hangoztatták,a nemzetközi színterekre kellene áthelyezni azautonómiáért folytatott küzdelemsúlypontját. Talán azért nem lenne mégsemtragikus, ha kiszorulna a brüsszeli parlamentből az erdélyimagyarság, mert mind a Fidesz, mind a Magyar Szocialista Párt,mind pedig a Szabad Demokraták SzövetségeEP-képviselői között vannak olyanok, akik többszörbizonyították már a határon túlimagyar ügyek iránti elkötelezettségüket.Ráadásul Gál Kinga, Tabajdi Csaba ésSzent-Iványi István a magyarországimegosztottság ellenére is kiválóan együtttudott dolgozni a határon túli magyar ügyekben.

A Tőkés-győzelem lehetősége

Szilágyi Zsolt EMNT-alelnökszerint annak nagyobb a valószínűsége, hogyTőkés László bejut az EurópaiParlamentbe, az RMDSZ-nek pedig nem sikerül átlépnia küszöböt. Tőkés esélyétnöveli, hogy ő az erdélyi magyarság másodiklegismertebb és második legnépszerűbbpolitikusa, az RMDSZ listáját viszont a nagy tömegekszámára alig ismert politikusok vezetik. Ráadásula püspöknek kevesebb szavazat kell a bejutáshoz,mint az RMDSZ-nek. Egyéni jelöltként már aszavazatok 2,85 százalékának megszerzésévelis megszerzi a mandátumot, míg a szövetségnek– politikai szervezetként – öt százalékotkell elérnie.
Az összefogáselmulasztásának öt lehetséges kifejletétvettük számba. Ezek közül csak a mérkőzésnélküli – de nem gáncsolásos – vagy amérkőzés általi RMDSZ-győzelem erősítenémeg a szövetség jelenlegi vonalvezetését. Agáncsolásos RMDSZ-győzelem a választóibázis további apadását eredményezné.A kettős győzelem és a Tőkés-győzelem általaz ellenzék legitimitást nyerne, ami az RMDSZ-politikaalapos újragondolását tenné szükségessé.Tőkés-győzelem vagy kölcsönös kiütésesetén az RMDSZ elnöke aligha mulaszthatná el egyrendkívüli kongreszszus összehívásátés a megfelelő következtetések levonását.

G. Á.


Romániai magyar személyiségekismertsége, és a velük szemben megnyilvánulóbizalom, bizalmatlanság indexe (százalék)

Név (Nem hallottamróla Ismerem Bízom benne Nem bízom benne)

Markó Béla 1,3 98,7 79,6 19,1
Tőkés László 2,6 97,4 76,8 20,6
Frunda György 11,3 88,7 70,3 18,4
VerestóyAttila 33,2 66,8 38 28,8
Borbély László 44,8 55,2 46 9,2
Szász Jenő 52,2 47,8 31,7 16,1
Takács Csaba 53,8 46,2 33,5 12,7
Nagy Zsolt 54 46 35,4 10,6
Kelemen Hunor 59,1 40,9 34,2 6,7
Eckstein-KovácsPéter 59,2 40,8 33,2 7,6
Márton Árpád 66,7 33,3 25,5 7,8
Toró T. Tibor 68,5 31,5 23,1 8,4
Winkler Gyula 73,9 26,1 20,7 5,5
Borboly Csaba 76,6 23,4 18 5,4
Kovács Péter 79,8 20,2 15,6 4,6

forrás: EtnikumköziKapcsolatok Kutatóközpontja


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés