Hirdetés

Az úzvölgyi temetőre vonatkozó iratok kiadására kötelezték Bákó megye prefektusát

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.

MTI

2020. július 14., 21:162020. július 14., 21:16

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését. Az RMDSZ-es politikus az MTI-nek elmondta: az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Dormánfalva (Dărmănești) hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt, és fontos bizonyítékot képezhetnek az Úzvölgye kapcsán elindított 12 per mindegyikében.

Borboly Csaba elmondta: a dormánfalvi polgármesteri hivatalban kezdte az adatigénylést, és olyan iratokat bocsátottak rendelkezésére annak bizonyítására, hogy a Bákó megyei település már 2001-ben leltárba vette a temetőt, amelyeken sem keltezés, sem pecsét, sem aláírás nem szerepelt.

Hirdetés

Hozzátette: mivel az önkormányzati határozatok csak akkor érvényesek, ha a prefektusi hivatalhoz is leadták azokat, úgy gondolta, hogy a prefektus igazolhatja a dormánfalvi iratok hitelességét. Ezért kérte ki a prefektustól is a kétes hitelességű iratok másolatát. „Ha a prefektus azt közli, hogy nem rendelkezik ezekkel az iratokkal, akkor nyilvánvaló a hamisítás, és az egész temetőügy büntetőjogi fordulatot vehet. Ha kiadja az iratokat, és kiderül, hogy jogilag minden rendben van, akkor csupán az információszerzés lesz az adatigénylés haszna” – nyilatkozott.

Borboly Csaba hozzátette: 12 per van folyamatban az úzvölgyi katonatemető kapcsán. Mindegyik alapját az képezi, hogy Dormánfalva is a sajátjának tekinti a temető területét, amelyet Csíkszentmárton is a magáénak tud. A Bákó megyei kisváros ennek alapján nyilvánította közvagyonává a temetőt, ennek alapján állított ki építési engedélyt a sírkert átalakítására, ennek alapján bonyolította le az egész építkezést. A tanácselnök szerint eddig kedvezően alakultak az úzvölgyi peres ügyek. A Dărmănești által indított pereket a Hargita megyei fél kérésére a bíróság felfüggesztette, a székelyföldiek által elindított perekben pedig eddig csak felperesek számára kedvező határozatok születtek.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Dărmănești polgármesteri hivatala tavaly áprilisban, részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, és egy kelta keresztes emlékművet, valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Tavaly nyáron a román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) elismerte, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a román parcellát létrehozták, és álláspontja szerint csak 11 román katona van eltemetve a temetőben.

A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település Csíkszentmárton községhez tartozik, területét azonban, amelyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Dărmănești a magáénak tekinti. A román parcella létrehozása feszültségeket keltett a román-magyar viszonyban. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés