
Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 4,13 százalékát szerezte meg.
Fotó: Europa FM rádió/Facebook
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) értékelése szerint a Kelemen Hunor államelnökjelölt által elért eredmény a magyar pártok és politikai szervezetek összefogásának a hiányát tükrözik. A párt álláspontját a vasárnap tartott elnökválasztás eredményéről az MPP sajtóirodája juttatta el hétfőn az MTI-hez.
2019. november 11., 19:572019. november 11., 19:57
2019. november 22., 10:582019. november 22., 10:58
Az MPP álláspontja szerint az, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje nem szerezte meg a szavazatok öt százalékát, ismételten bizonyítja, hogy egyetlen párt képtelen meggyőzni a magyar közösség egészét.
„A Magyar Polgári Párt az erdélyi magyar pártok összefogásában látja a megoldást. Hangsúlyozzuk, hogy közösségünk ügye soha, semmilyen körülmények között nem lehet pártpolitikai ügy. Kizárólag együttműködéssel lehet megteremteni annak lehetőségét, hogy a romániai magyar választópolgárokban feloldódjon az érdekeik képviselői iránti közömbösség, hogy hitet nyerve ismét urnák elé járuljanak a választásokon” – áll az MPP állásfoglalásában.
A párt úgy vélte:
„A Magyar Polgári Párt továbbra is partnerséget ajánl minden olyan magyar szervezetnek, amely a nemzeti érdeket tartja fontosnak, mindenekelőtt. Szorgalmazzuk ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mielőbbi összehívását a közelgő parlamenti választások előtt, mivel az erdélyi magyar pártok csak egységes erővel, de több nézőpont figyelembevételével lesznek képesek újra hitelesen és kellő felhatalmazással képviselni nemzeti közösségünket Romániában” – közölte az MPP sajtóosztálya.
A romániai elnökválasztás első fordulójában – az adatok 98,44 százalékos feldolgozottsága mellett – a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Johannis jelenlegi államfő szerezte meg a szavazatok 36,91 százalékát. Johannis a 23,45 százalékos támogatottságú szociáldemokrata Viorica Dăncilă októberben leváltott volt miniszterelnökkel mérkőzik meg a két hét múlva tartandó második fordulóban. Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 4,13 százalékát szerezte meg.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.
A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.
1 hozzászólás