Hirdetés

Az iskolaigazgatói állások egyharmada betöltetlen

A meghirdetett iskolaigazgatói állások 63,26 százalékát, az aligazgatói posztoknak pedig 53,84 százalékát foglalták el az október 17. és november 17. között zajlott országos szintű versenyvizsgán – közölte a végleges, óvások utáni eredményeket az oktatási minisztérium honlapján. 

Kőrössy Andrea

2016. december 15., 16:492016. december 15., 16:49

2016. december 15., 17:582016. december 15., 17:58

Az összesített adatok szerint 5405 pályázónak sikerült a vizsgája – közülük 4066-an foglalhatják el a meghirdetett 6427 igazgatói tisztség nagy részét, míg a 2487 aligazgatói posztra jelentkezett pedagógusok közül 1339 szerzett átmenő osztályzatot. A vezetői tisztségek nagy részét olyanok foglalhatják el, akik korábban már igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedtek, és mindössze 614 olyan vizsgázó van, akik nem töltöttek be ilyen posztot.

A szaktárca által közölt naptár szerint a megyei tanfelügyelőségek pénteken hitelesítik az eredményeket, majd öt munkanapon belül 4 évre kinevezik a sikeresen megméretkezett pályázókat. Az iskolavezetőknek egyrészt pénzügyi-ügyvezetői menedzseri szerződést kell kötniük a megyei önkormányzat elnökével, ezenkívül oktatásmenedzsmenti megállapodást írnak alá a tanfelügyelőséggel. Az új igazgatókat és aligazgatókat 2017. január 9-étől nevezik ki, akkor jár le a jelenlegi, a versenyvizsgára nem jelentkezett, illetve megbukott vezetőknek a megbízatása.

A minisztérium közleményében arra is kitér: ezzel párhuzamosan igazgatókat és aligazgatókat neveznek ki a betöltetlenül maradt 3509 posztra is, az érintettek megbízatása azonban csak a következő versenyvizsgáig, illetve legkésőbb a 2016/2017-es tanév végéig tart. A módszertan alapján továbbra is csak az bizonyos, hogy nem lehet kinevezni azt, akinek nem sikerült a vizsgája, illetve, aki eddig igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedett az adott tanintézetben, de nem jelentkezett a versenyvizsgára. A megyei tanfelügyelőségek egyébként december 21. és január 6. között ellenőrzik, hogy a tanintézetekben a megváltozott helyzet nyomán biztosított-e minden tantárgy oktatása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
Hirdetés