Hirdetés

Az EMNP megpályázza a megüresedett Hargita megyei szenátori tisztséget

Hivatalosan is bejelentette tegnap tisztségéből való lemondását Gyerkó László, az RMDSZ Hargita megyei szenátora, miután kinevezték a Versenytanács tagjává.

Kőrössy Andrea

2011. december 22., 06:272011. december 22., 06:27

„Bízom benne, hogy új tisztségemben továbbra is megfelelően tudok majd együttműködni a parlamentben dolgozó politikusokkal, a Versenytanács tagjaként ezt kötelességemnek is tekintem, elsősorban a minket megválasztó polgárok érdekeit tartva szem előtt” – fogalmazott Gyerkó a felsőház plénuma előtti felszólalásában.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöke a Krónikának elmondta: az EMNP-nek erkölcsi kötelessége, hogy alternatívát kínáljon a választópolgároknak, így saját jelöltet fognak állítani a Gyerkó László lemondása következtében megüresedett szenátusi mandátum betöltésére rendezendő időközi választáson. „Mivel a Székelyföld tömbmagyar vidék, a jelöltállítás nem veszélyezteti a terület magyar képviseletét. Még nem döntöttük el, hogy kit választunk a pozíció betöltésére, ezt mindenképpen meg kell majd vitatni a néppárt döntéshozó fórumain” – nyilatkozta Toró. Hozzátette: az EMNP várhatóan január folyamán fogja bejelenteni, hogy kit jelöl a szenátori tisztségre, az érintett azonban kétségkívül székelyföldi lesz, aki kellőképpen ismeri a régiót, és megfelelő tapasztalattal rendelkezik.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke ugyanakkor lapunk megkeresésére kifejtette: noha a hatályos választási törvények értelmében szenátorjelöltet csak olyan párt állíthat, amely tagja a parlamentnek, az MPP-nek lehetősége van egy független jelölt támogatására. „Ez a lehetőség is megfontolandó, ugyanakkor azt az alternatívát is érdemes átgondolni, hogy az MPP az EMNP-vel közösen támogasson egy független jelöltet. Ezzel kapcsolatban mindenképpen konzultálni fogok a polgári párt elnökségi tagjaival” – mutatott rá a politikus.

Hangsúlyozta: a jelöltállításnak nincs politikai kockázata az RMDSZ szempontjából, hiszen ebben az esetben Gyerkó László nem mondott volna le tisztségéről. Szász szerint a megmérettetésre inkább a jövő évi választások főpróbájaként lehet tekinteni, amely több lesz, mint egyszerű közvélemény-kutatás. Borboly Csabát, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnökét lapzártánkig nem sikerült elérni. Mint ismeretes, Bihar megyében az RMDSZ-es Lakatos Péter számvevőszéki kinevezése, Kolozs megyében pedig Pálfi Zoltán elhalálozása miatt tartanak jövőre időközi választásokat. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés