Hirdetés

Az EMNP küldöttgyűlése megerősítette Csomortányi Istvánt a pártelnöki tisztségben

Csomortányit az EMNP március 23-án Nagyváradon tartott országos küldöttgyűlésén választották a párt elnökévé •  Fotó: EMNP

Csomortányit az EMNP március 23-án Nagyváradon tartott országos küldöttgyűlésén választották a párt elnökévé

Fotó: EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Marosvásárhelyen tartott küldöttgyűlése megerősítette szombaton Csomortányi Istvánt a párt elnöki tisztségében.

Krónika

2019. szeptember 21., 18:262019. szeptember 21., 18:26

2019. szeptember 22., 16:342019. szeptember 22., 16:34

A párt élére májusban választott Csomortányi István bizalmi szavazást kért személyére és a párt országos elnökségére. Az alakulat tájékoztatása szerint a 107 megjelent küldött közül 97-en bizalmat szavaztak Csomortányinak, heten ellene szavaztak, két szavazat pedig érvénytelen volt.

A párt országos elnökségében László György lemondásával megüresedett helyre a küldöttgyűlés Sándor Leventét választotta meg, ugyancsak alelnök lett Vinczellér Árpád, Kolcza István, Pálosi Csaba, Toró T. Tibor és Zatykó Gyula.

Hirdetés

Csomortányit az EMNP március 23-án Nagyváradon tartott országos küldöttgyűlésén választották a párt elnökévé, az egy szavazattal alulmaradt ellenjelölt, Soós Sándor azonban bíróságon támadta meg a választás eredményét, azt kifogásolván, hogy három szavazat érvénytelen volt, és így egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint felét. Elnöki beszámolójában Csomortányi arról beszélt: mára „szinte” semmi nem maradt, mely megosztaná az alakulatot, egységes és tettre kész néppárt néz a jövő évi önkormányzati választások elé. A politikus közölte, kérésére a néppárt országos elnöksége azért hívta össze az országos küldöttgyűlést, s azért kért bizalmi szavazást személyéről és az országos elnökség munkájáról, mert meggyőződése, hogy az előttük álló kihívásokat csak egységesen küzdhetik le, s csak így lehetnek eredményesek.

A küldöttgyűlésen felszólalt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki  gratulált Csomortányinak a néppárt megújításához. A fideszes politikus kijelentette: azok a határon túli politikai szervezetek állnak a legközelebb hozzá, amelyek a magyarság megmaradásának és önrendelkezésének ügyét immár évtizedek óta következetesen képviselik. Ilyennek mondta az EMNP-t és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) is, mellyel közös célnak tekintette a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikerre vitelét. Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a nemzeteknek, a nemzetállamoknak és a nemzeti régióknak össze kell fogniuk, hogy megőrizhessék identitásukat, s joggal merül fel a kérdés: ki más lehet Erdély szövetségese a globalista árral szemben, ha nem a magyar és a román állam?

Németh Zsolt gratulált Csomortányinak a néppárt megújításához •  Fotó: EMNP Galéria

Németh Zsolt gratulált Csomortányinak a néppárt megújításához

Fotó: EMNP

„Ha Erdély meg akar maradni és túl akar élni, meg kell szerveznie és fenn kell tartania e szövetségeket. Épp ezért az új transzilvanizmus lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel, s Orbán Viktor szavait parafrazálva mondhatjuk: mindenkit érdekeltté kell tennünk Erdély sikerében” – fogalmazott Németh Zsolt. Izsák Balázs SZNT-elnök beszédében az erdélyi magyar pluralizmus „letéteményesének” nevezte a néppártot, amelynek küldötteit és tagságát arra kérte, hogy aláírásukkal is támogassák a szervezet európai polgári kezdeményezését, valamint vegyenek részt a mobilizációs munkában is. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a néppárt védnöke levélben üzent a párt küldöttgyűlése részvevőinek, leszögezve: az EMNP-nek „meg kell maradnia és tovább kell haladnia a nemzeti érdekérvényesítés megalkuvás nélküli, egyenes útján”.

Csomortányi István javaslatára egyébként a küldöttgyűlés megszavazta, hogy az EMNP kössön országos koalíciós megállapodást a Magyar Polgári Párttal (MPP) az önkormányzati választásokra, és ahol a magyarság alacsony számaránya ezt indokolttá teszi, az RMDSZ-szel is legyenek koalíciós megállapodásai. A küldöttgyűlés arról is döntött, hogy az EMNP a másik két erdélyi magyar politikai szervezeten kívül más párttal nem köt semmilyen választási koalíciós megállapodást. Csomortányi különben sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az RMDSZ sem az államelnökjelölt-állításban, sem a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állításban nem tartott igényt az EMNP által javasolt koalícióra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés