Hirdetés

Avatott, aláírt és ígért Elena Udrea a Székelyföldön

Elena Udrea, a régiófejlesztéi és turisztikai minisztérium vezetője a hétvégén a Székelyföldre látogatott, ahol a szaktárca által társfinanszírozott turisztikai beruházások állapotáról tájékozódott. Hatolykán fürdőt, Sugásfürdőn sípályát avatott, Sepsiszentgyörgyön pedig hét finanszírozási szerződést írt alá. A turisztikai miniszter Csíkszeredában közel 40 millió lej értékű köztér-felújítási szerződéseket írt alá, Csíkszentkirályon fürdőt, Borszéken sípályát avatott, Parajdon pedig wellness-központ avatószalagját vágta el.

Bíró Blanka

Krónika

Forró Gyöngyvér

2010. december 19., 14:532010. december 19., 14:53

Az újraépített  hatolykai fürdőt avatta fel és a sugásfürdői sípályát nyitotta meg  szombaton Elena Udrea. A turisztikai és regionális fejlesztési miniszter szombaton reggel mínusz 17 fokban avatta fel a hatolykai fürdőt. Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere az avatóünnepségen elmondta, a fürdő újjáépítése 2,4 millió lejbe került, ebből a szentkatolnai önkormányzat 900 ezer lejt állt. Az új épületben 10 pezsgőfürdő áll a gyógyulni vágyók rendelkezésére, egyiket a fogyatékosok igényei szerint alakították ki.  Az épület földszintjén kapott helyet a mofetta,  amelyet gázszint mérő biztonsági berendezéssel is elláttak, ugyanitt rendezték be az orvosi kabinetet, fizioterápiás kezelőt, szaunát és a társalgót. Az emeleten hat, fürdőszobás vendégszobát alakítottak ki egy közös konyhával.

Elena Udrea hangsúlyozta, Háromszéken adottak a működő turizmus feltételei: a természeti szépségek és a vendégszeretet.  A hatolykaihoz hasonló befektetések munkahelyet teremtenek, ráadásul a települést is ismertebbé teszik – mondta el Udrea. Tamás Sándor Kovászna Megye tanácsának elnöke kifejtette, Székelyföld borvíz-nagyhatalom, mofettákkal, látványosságokkal, ezekre lehet alapozni a térség hazai és külföldi hírnevét.

Hét finanszírozási szerződés Szentgyörgyön

Felújítják a szentgyörgyi Mihai Viteazul teret is
Elena Udrea Sepsiszentgyörgyön bejelentette: a régiófejlesztési és turisztikai szaktárca a jövő héten 600 ezer lejt utal ki a Mihai Viteazul tér felújítására. Hozzátette: a minisztérium 2011-ben is támogatni fogja a városvezetésnek a tér modernizációját célzó projektjét. A tervek szerint a Mihai Viteazul tér felújítása nyomán 35 százalékkal nő majd a zöldövezet, és legalább negyven új parkolóhelyet, szökőkutakat is kialakítanak.

Elena Udrea Sepsiszentgyörgyön hét finanszírozási szerződést írt alá, többek között az integrált városfejlesztési tervet, amely a város eddigi legösszetettebb és legnagyobb értékű pályázata, a Zathureczky Bertha Öregek Otthonának felújítását és bővítését célzó szerződést, a Puskás Tivadar Szakközépiskola felújítását célzó projektet. Antal Árpád polgármester elmondta, a Regionális Operatív Programhoz a Sepsiszentgyörgyöt érintő 21 pályázatból 18-at a városi önkormányzat, 3-at a megyei önkormányzat nyújtott be. Sepsiszentgyörgy szociális, környezetvédelmi, oktatási, turisztikai, egészségügyi, munkahelyteremtő, műemlékvédelmi és infrastruktúra-fejlesztő pályázatokat nyújtott be és nyert meg. „A következő években a sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően jelentősen megváltoztatjuk városunk arculatát és javítjuk az emberek életminőségét” – mondta el Antal Árpád.  Az aláírás után a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn felavatták az sípályát és a hozzá tartozó épületet.

Műjégpálya Kézdivásárhelyen, szabadidőközpont Kovásznán

Elena Udrea háromszéki látogatása során megígérte, hogy jövő év folyamán befejezik a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Kovászna városában szabadidős-központ építését finanszírozza a minisztérium. A wellness-központot a kovásznai önkormányzat mintegy hat hektáros területére tervezik, a befektetés mintegy 5 millió euró. A munkálatokat a szerződés aláírása után számított 3 éven belül fejezik be. A központban szabadtéri és fedett úszómedence, borvizes kezelőközpont, tekepálya lesz, a szórakozásra is lehetőséget nyújtva a kezelésre vagy üdülésre érkező vendégeknek.

Jövőtől új versenytárgyalási előírások

Elena Udrea Kovászna megyei látogatása során kifejtette, elégedetlen a Regionális Operatív Programban leszerződött projektek megvalósítási ütemével.  A leszerződött projektek mindössze 12 százaléka került kifizetésre. A programban lehívható teljes összeg 4,3 milliárd euró mintegy 80 százalékát, vagyis 3 milliárd eurót leszerződtünk, de eddig mindössze 560 millió eurót fizettünk ki, magyarázta a miniszter. Udrea szerint, a közbeszerzések és versenytárgyalások nehézkes procedúrája késlelteti a projektek kivitelezését, hiszen ezek a különböző fellebbezések miatt gyakran másfél évig is elhúzódnak. Hogy a folyamatot felpörgessék a minisztérium kidolgozta a versenytárgyalási előírások prototípusát, ezzel reményeik szerint visszaszorítják az indokolatlan fellebbezést, és növelik az építők bizalmát, kizárják annak a lehetőségét, hogy a versenytárgyalási előírásokat egy bizonyos cégre szabhassák.  Ezeket az előírásokat miniszteri rendelettel léptetik életbe, mondta Udrea.

Közel 40 millió lejes beruházások Csíkszeredában

Hargita megyei látogatása során Elena Udrea, Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere aláírták a megyeközpontra vonatkozó Integrált Városfejlesztési Stratégiát finanszírozó szerződést. Az Európai Unió Regionális Operatív Program keretében benyújtott pályázat három fő fejezetet foglal magában: a Petőfi Sándor utca, a Majláth Gusztáv Károly tér és a Szabadság tér felújítása, a központi park modernizációja, valamint a pályázat szociális része, amely a Petőfi utca 39. szám alatt található ingatlan ifjúsági és szociális központtá történő átalakítását célozza. A pénteki találkozás alkalmával egyelőre az első két projekt finanszírozási szerződését írták alá, ezek összértéke mintegy 38 millió lej.

Elena Udrea hangsúlyozta: a régiófejlesztési és turisztikai minisztérium 2011-ben is finanszírozza a korábban Csíkszeredában indított projektjeit. „Az úszómedence munkálatait is finanszírozzuk a jövő évben, noha erre az ideinél kevesebb pénz áll rendelkezésre, de a csíkszeredai polgármesteri hivatal elfogadta, hogy biztosítsa a szükséges pénz 30 százalékát.

Borszéken sípályát, Parajdon wellness-központot avattak

Péntek délelőtt Elena Udrea Borszéken részt vett a Reménység sípálya avatóján. Elena Udrea kiemelte, Borszék a gyógyfürdőiről volt híres, és ezt az örökséget ápolni kell további fejlesztésekkel is. Kitért arra, hogy szomorú az elhagyott, leromlott állagú villák látványa, ezek helyzetét rendezni kell ahhoz, hogy Borszék európai színvonalú turisztikai szolgáltatást nyújthasson.

A Reménység sípálya létrehozásának értéke 7,5 millió lej, a beruházás a Turisztikai és Regionális Fejlesztési Minisztérium finanszírozásával, illetve a helyi és megyei önkormányzat hozzájárulásával valósult meg. Az avatót követően Mik József polgármester és Elena Udrea miniszter aláírta a borszéki turizmus népszerűsítését célzó projekt finanszírozási szerződését, Birtalan József pedig átadta Elena Udreának Székelyföld sítérképét, amelyet Hargita Megye Tanácsa téli turisztikai kampánya során terjesztenek itthon és Magyarországon. A megyemenedzser meghívta a miniszter asszonyt, próbálja ki megyénk sípályáit, köztük a borszékit.

Parajdon wellness-központot avattak, a megyezászló, illetve a székely zászló színeit (kék-arany) viselő szalagot a miniszter mellett Bokor Sándor polgármester, Birtalan József megyemenedzser, Antal István képviselő és Verestóy Attila szenátor vágta át, és jelen voltak a környékbeli települések elöljárói is. A több mint hárommillió euró értékű beruházás során elkészült az épület, ám még hátravannak bizonyos belső munkálatok, ezért az élményfürdő várhatóan csak jövő nyáron fogadhat vendégeket.

Elena Udrea közölte, a minisztérium nagy figyelmet fordít Parajdra, hiszen a település fejlesztésével erősítik Románia turisztikai brandjét. Hangoztatta: a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ alkotta koalíciónak a válság ellenére sikerült megvalósítania a megígért beruházásokat. Verestóy Attila szenátor is jónak nevezte a két alakulat közti kormányzati együttműködést, amelynek egyik eredménye a parajdi wellness-központ megépítése, ami jelentős eredmény a térség számára.

Fáklyás fürdőavatás Csíkszentkirályon

Elena Udrea felavatta a csíkszentkirályi Borsáros hagyományos népi fürdőt, amelyet 724 ezer lejes beruházással újítottak fel. A turisztikai szaktárca vezetőjét és kíséretét szállító autók pénteken este fáklyát tartó székely ruhás gyerekek sorfala között érkeztek a helyszínre. Az új faépületek előtt Székely Ernő polgármester és Birtalan József megyemenedzser fogadta Udreát az összesereglett helybéliek, újságírók, a környékbeli települések elöljárói, illetve politikusok gyűrűjében. A miniszter megdicsérte a székely népviseletet, majd elmondta: érzi, mennyire fontos ez a projekt, látva a fogadtatást. Reményét fejezte ki, hogy a beruházás a térség lakóinak hasznos lesz, és segít a térség turizmusának fellendítésében. Birtalan József megyemenedzser, aki Hargita Megye Tanácsát képviselte, kijelentette: Hargita megye az ország legszebb megyéje, ezért itt érdemes beruházni továbbra is, mert ezzel növelik Románia turisztikai vonzerejét.

A miniszter bevallotta, hogy a finanszírozási szerződés aláírása pillanatában nem igazán tudta, miben áll a beruházás, a helyszín megtekintése után azonban elégedett az eredménnyel. A fürdő felújítási költségeinek 80 százalékát a régiófejlesztési szaktárca, a fennmaradó 20 százalékot pedig Hargita Megye Tanácsa biztosította. A projekt kezdeményezője és koordinátora a megyei tanács, a helyi önkormányzat pedig a terv és a szakhatósági engedélyek költségeit állta. Kilenc Hargita megyei településen újítják fel a hagyományos népi fürdőket: Borszéken, Csíkszentkirályon, Csíkszenttamáson, Csíkszentimrén, Csíkverebesen, Csíkkozmáson, Madéfalván, Gyergyócsomafalván és Lázárfalván, erre a célra a turisztikai tárca mintegy négymillió lejt utalt ki.

A Borsáros fürdő négy, egyenként kétszemélyes faházzal, ásványvizes fürdőmedencével, jacuzzival, gyógyvizes fürdővel és szaunával várja a látogatókat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés