Hirdetés

Átadták az első erdélyi bölcsődét, amely a román kormányprogram keretében épült

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Átadták szombaton Kézdivásárhelyen az első új, korszerű és környezetbarát erdélyi bölcsődét, amelyet az RMDSZ által elindított kormányzati és európai uniós finanszírozási programból építettek.

Krónika

2024. március 09., 15:332024. március 09., 15:33

A bölcsődében, ahol 40 kisgyermek számára van hely, játszó és hálószobák, konyha és étkezde, illetve mosoda is van, az épület fűtéséhez szükséges energiát pedig megújuló erőforrásokból állítják elő.

A kisdedóvó az önkormányzat tulajdona.

Hirdetés
•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Az RMDSZ sajtóirodája által a Krónikához szombaton eljuttatott közlemény rámutat: Romániában kevesebb, mint 400 állami bölcsődében a gyerekek kevesebb mint 4 százalékának van helye jelenleg, ezt a gondot hivatott orvosolni az állami bölcsődeépítési program, amelyet az RMDSZ indított el akkor, amikor kormányon volt. Azt írták, a szövetség ugyanakkor megoldotta a bölcsődék működésének finanszírozását is, és ez már az állami költségvetést terheli, nem az önkormányzatokat.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

„A most átadott kézdivásárhelyi bölcsőde az első, amely magyar közösségben fölépült a kormányzásunk alatt elindított programnak köszönhetően. Gyermekek nélkül nem lehet nemzetet építeni. Ezért bátran mondom: helyesen döntöttünk, amikor elindítottuk az országos bölcsődeépítési programot, amellyel a fiatal családokat akartuk támogatni.

Idézet
Azt kívánom, hogy ez a 40 hely ne legyen elegendő, újabb bölcsődékre legyen szükség!

Mi pedig azt tudjuk ígérni, hogy mindig képviselni fogjuk, ami a közösségnek fontos” – idézte a közlemény Kelemen Hunor szövetségi elnököt.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

„Tavaly március 14-én tettük le a bölcsőde alapkövét, az RMDSZ kormányzásának idején gyorsan haladtak a munkálatok. Azt követően lassult a beruházás üteme, mégis, egy év alatt felépült a kézdivásárhelyi új bölcsőde. Ez az RMDSZ munkája, az RMDSZ kormányzati sikere” – nyilatkozta Cseke Attila a bölcsőde avatóünnepségén.

 

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Mint ismeretes, az RMDSZ vezetése alatt 255 új, korszerű és környezetbarát bölcsőde felépítésére nyújtott finanszírozást országszerte a fejlesztési minisztérium, ezek közül 120 uniós forrásból épül. A következő magyarok által lakott vidéken átadásra kerülő bölcsőde Nagyváradon lesz kész – közölte a szövetség.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
Hirdetés