
Fotó: Gov.ro
Szám szerint 255 romániai település számít vörös zónának jelen pillanatban, nyilatkozta Raed Arafat belügyi államtitkár. Ugyanakkor 615 helység közelít a kritikus küszöbhöz.
2020. október 21., 13:352020. október 21., 13:35
A 255 település között – ahol az elmúlt két hétben meghaladta a 3 ezreléket a koronavírusos fertőzések száma – sok a nagyváros, 22 megyeszékhelyen és 15 városban kellett bevezetni a helyi szintű korlátozásokat.
nyilatkozta a Digi 24-nek adott interjúban Raed Arafat belügyi államtitkár. Rámutatott, hatalmas a nyomás az egészségügyi rendszeren, ugyanis a fertőzöttek számának növekedésével arányosan nő az intenzív terápiára kerülő betegek száma is.
Hozzátette, egy ideig azonban továbbra is napi 3000-4000 új esettel kell számolni, ami jelentős számú intenzív terápiára szoruló beteget is jelent. Az államtitkár szerint az említett 255 település mellett újabb
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ugyanakkor a România Liberă lapnak úgy nyilatkozott, hogy a járvány kezelésében továbbra is nagy szerepet szánnak a helyi hatóságoknak, ezek ugyanis helyi szinten jobban látják a helyzetet, így gyorsabban közbe tudnak avatkozni, ha kell.
Az egészségügyi miniszter szerdán Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Brassóban tesz villámlátogatást, hogy tájékozódjon a járványhelyzetről, a kincses városban a járványkórházat és a pár napja Covid-kórházként működő városi kórházat látogatja meg.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!