Hirdetés

Aradon kaptak lelki útravalót idén is az össznemzeti zarándokvonat utasai

Arad

Király Árpád főesperes köszöntötte az aradiak nevében a zarándokokat

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Idén is Arad volt az első romániai állomása a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors nevű, Budapesten egy szerelvénnyé kapcsolt zarándokvonatnak, amely mintegy másfél ezer résztvevőt szállít a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. Péntek délelőtt az aradi pályaudvaron helyi magyarok egy csoportja várta az utasokat, és testi-lelki útravalóval engedte tovább Székelyföld felé őket.

Pataky Lehel Zsolt

2025. június 06., 15:152025. június 06., 15:15

2025. június 06., 16:142025. június 06., 16:14

Élőzenés fogadtatásban részesítették a zarándokokat az aradiak péntek délelőtt a vasútállomáson. Az Intercity Band nevű szalonzenekar nemzeti érzelmű rockszámokat játszott, de amikor valamivel fél tíz után az első vágányra befutott a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony vontatta szerelvény, az Angyaloknak Királynéja, tiszta Szűz kezdetű litániás énekre váltott az együttes, amelyet az idősebb nemzedék képviselői közül „kísértek” néhányan.

A Csiky Gergely Főgimnázium diákjai pereccel kínálták a rövid pihenő alatt leszállókat, míg egyesek emléklapokkal ajándékozták meg a zarándokokat. „Azért jöttünk, hogy tiszteljük meg őket. Minden alkalommal itt voltam, amikor Aradon áthaladt a zarándokvonat” – mondta egy korosabb úr a peronon. Egy hozzá hasonló korú házaspár tagjai elmesélték: rendszerint részt vesznek a csíksomlyói pünkösdi zarándoklaton, de mivel idén nem volt lehetőségük elmenni, úgy gondolták,

Hirdetés

így próbálnak feltöltődni, lelkileg készülni az egyház születésének ünnepére.

Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai római katolikus plébános köszöntőbeszédében arról beszélt: zarándokolni annyit jelent, mint évről évre megújulni az istenszeretetben, hitben, a Szűzanya tiszteletében.

Idézet
Ez egy szívvé, egy lélekké formálja népünket, és összekapcsolja a világ összes sarkában élő magyar testvéreinket. Isten hozott haza titeket itt, Aradon is”
– szólt a hallgatósághoz Király Árpád.

A helyi magyar közösség nevében Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke üdvözölte a zarándokokat. „Ez a zarándoklat mindenkinek nyújtsa azt, amit szeretne, amit elvár tőle. Érezze nagyon jól magát, érezze azt, hogy érdemes minden évben elzarándokolni Csíksomlyóra, érdemes felkeresni Erdélyt, Székelyföldet, hiszen ez a mi közös otthonunk” – fogalmazott a politikus.

Arad Galéria

Élőzenés fogadtatás

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Csíksomlyó expressz kora hajnalban indult Szombathelyről, majd a budapesti Keleti pályaudvaron összekapcsolták az ott várakozó Székely gyorssal, és egy szerelvényként folytatták útját a Kárpáteurópa Utazási Iroda szervezésében Székelyföld felé. A vonatok utasai szombaton részt vesznek a búcsúi szentmisén a csíksomlyói hegynyeregben, másnap továbbindulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a zarándokok ugyancsak szentmisén, majd egész napos ünnepségen vesznek részt a vonat díszvendégeivel, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művésszel és Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművésszel.

A mintegy fél kilométer hosszú, több mint egy tucat kocsiból álló szerelvénnyel csaknem másfél ezer zarándok utazik, akik között idén is felfedezni véltük Bozsik Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát és feleségét. Idén rövidebb időt töltöttek Aradon az utasok, így nem nyílt alkalmunk megszólaltatni valamelyik zarándokot, de hadd idézzük fel Bozsik Péter tavalyi nyilatkozatát, amit a Krónikának adott, mert valamennyi pünkösdi búcsú kapcsán érvényes.

Idézet
Ennek a vonatnak, az útnak és a búcsúnak a hangulatát nem lehet szavakba önteni. Minden állomáson, ahol megállunk, és ilyen fogadtatásban részesülünk, áramlik felénk az összetartozás érzése és a helyi magyarok szeretete. Ott, a nyeregben pedig, misét hallgatni több tízezer magyar emberrel, egész egyszerűen kifejezhetetlen érzés. Akiben ott lappang a magyarságtudat, minimum egyszer, de lehet, hogy többször is el kell ide jönnie, fel kell ülnie erre e vonatra, mert ez egy különleges utazás, ez egy misztikum”
– osztotta meg érzéseit Bozsik Józsefnek, az Aranycsapat olimpiai bajnok játékosának fia.
Arad Galéria

Búcsú a búcsúsoktól

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A zarándokok meghatottan köszönték meg a fogadtatást, és a vonat a régi székely himnusz felcsendülésére futott ki az aradi állomásból a Székelyföld felé.

korábban írtuk

Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz is a csíksomlyói búcsúba
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz is a csíksomlyói búcsúba

Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.

korábban írtuk

Csíksomlyói búcsú: 300 ezer zarándokot várnak, adománygyűjtést hirdettek a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére
Csíksomlyói búcsú: 300 ezer zarándokot várnak, adománygyűjtést hirdettek a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére

Mintegy háromszázezer zarándokot várnak pünkösd szombatján az idei csíksomlyói búcsúba, amelyre a gyalogos zarándokok védelmében útlezárásokkal és biztonsági intézkedésekkel készülnek a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés