
Fotó: MTI/Archív
A koronavírus terjedése jelentette veszély miatt nem tartják meg az idei március 15-ei ünnepségeket az aradi román–magyar Megbékélés parkjában – döntötte el az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége.
2020. március 09., 13:442020. március 09., 13:44
2020. március 09., 13:462020. március 09., 13:46
Faragó Péter, a szövetség Arad megyei szervezetének elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a döntést a szervezet politikai bizottságában hozták meg, tekintettel arra, hogy az eseményen évente több száz ember vesz részt. A politikus elmondta, nem arról van szó, hogy a közegészségügyi intézet kérte volna tőlük, hogy mondjanak le a rendezvény idei megszervezéséről.
A megyei RMDSZ-elnök szerint az eseményre március 15-én délután 4 órakor került volna sor a román–magyar Megbékélés parkjában álló Szabadság-szobornál, amit este egy előadás követett volna a helyi sportcsatnokban. A tavalyi megemlékezéseken több mint 400 személy vett részt Aradon.
Ezzel egy időben a nagyváradi polgármesteri hivatal is bejelentette hétfőn, hogy elmarad Nagy Feró és a Beatrice március 15-ére beharangozott koncertje a megyeszékhely Szent László terén. A határon túl is rendkívül népszerű rockbanda fellépése a nagyváradi magyar közösségnek szóló események sorába illeszkedett volna, és a helyi polgármesteri hivatal a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR) közösen szervezte.
Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője vasárnap bejelentette, hogy a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében országszerte betiltják vasárnaptól az ezerfősnél nagyobb rendezvényeket. A rendelkezés a kül- és beltéri rendezvényekre egyaránt vonatkozik. Az ezerfősnél kisebb rendezvényekről a helyi hatóságok döntenek majd.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!