Hirdetés

„Katedrálisépítés”: anyaországi támogatással létesült óvodát és bölcsődét avattak a kincses városban

A kedden felavatott épületben ősztől két bölcsődei és remények szerint az óvodai csoport is elindul •  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

A kedden felavatott épületben ősztől két bölcsődei és remények szerint az óvodai csoport is elindul

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Magyar állami támogatással felépített óvodát és bölcsődét adtak át kedden Kolozsváron – a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban tartott hálaadó istentiszteleten egyházi és világi elöljárók is felszólaltak.

Krónika

2024. augusztus 20., 16:262024. augusztus 20., 16:26

2024. augusztus 20., 16:552024. augusztus 20., 16:55

„Büszkén mondhatjuk, hogy mi is első királyunk munkájának vagyunk a folytatói, amikor egy életerős közösséget építünk a Kárpát-medencében, mely teljes szívvel vallja magát kereszténynek és magyarnak” – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a kincses városban. Mint aláhúzta:

ez a közösség örömmel tanítja a magyar nyelvre, járatja magyar bölcsődébe, óvodába gyermekeit.

Hirdetés

„Hogy felnőttként majd ők is egy olyan nemzedék tagjai legyenek, akik örömmel építik, szívesen és sikeresen, tovább a magyarok katedrálisát” – mondta. Hozzátette: erre szövetkezett Magyarország nemzeti kormánya és az Erdélyi Református Egyházkerület.

Kicsik és nagyobbak műsora a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban tartott hálaadó istentiszteleten •  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro Galéria

Kicsik és nagyobbak műsora a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban tartott hálaadó istentiszteleten

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Az államtitkár felidézte a két kőtörő ember történetét, melyben az egyik azt vallotta, ő követ tör, míg a másik, hogy katedrálist épít. Rámutatott: a történetben két világszemlélet köszön vissza: egyikben a munka teher, semmi magasztos cél nem tudja lelkesíteni művelőjét, se nemzet, se haza, se család, se Isten. A másik hang tulajdonosai ezzel szemben tudják, csak látszólag igaz, hogy követ törnek, valójában katedrálist építenek.

korábban írtuk

Száz férőhelyes katolikus bölcsődét és óvodát avattak fel Szatmárnémetiben
Száz férőhelyes katolikus bölcsődét és óvodát avattak fel Szatmárnémetiben

A magyarság szülőföldön történő megmaradása összetett folyamat, szükség van benne az erős anyaországra, amely rendületlenül áll ki a külhoni nemzetrészek mellett – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Szatmárnémetiben.

„Magyarországon és Erdélyben ma ez a hang az erősebb” – mondta Nagy János, hangsúlyozva, hogy a jelenlévők katedrálist építenek.

Az ily módon építkezők nincsenek egyedül – szögezte le –, ott magasodik felettük „a magyarok évezredes, gyönyörű katedrálisa”, melynek alapkövét Szent István király helyezte le 1024 évvel ezelőtt. Arra biztatta a jelenlévőket: törjék tovább a követ, mert ezekből a tört és faragott kövekből építhetnek majd „egy erősebb, otthonosabb és békésebb Európát”.

Idézet
Mi most egy házat teremtettünk, de tulajdonképpen hazát építünk vele”

– jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.

Az új intézmény 50 gyereknek lesz második otthona •  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro Galéria

Az új intézmény 50 gyereknek lesz második otthona

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Felidézte: tíz éve a világjárványt leszámítva az egyházkerület minden évben átadott egy új vagy felújított épületet a Kolozsvári Magyar Napokon. „Erre az esztendőre is kirendelte az Isten az örömforrást” – mondta a templom szomszédságában lévő épületre utalva, mely utolsóként készült el az óvodafejlesztési program EREK felügyelete alatt megvalósult 23 beruházása közül.

Idézet
Száz éve vártunk erre a pillanatra, erre az évtizedre, hogy építsük újra a mi életünket, építsünk hajlékot az Istennek és az embereknek”

– fogalmazott a püspök, „történelmi pillanatként” értékelve, hogy az anyaország felismerte, mire van szükségük az erdélyi magyaroknak.

korábban írtuk

„Nem csak falak, hanem szellemiség is”: több mint félszáz gyermeknek ad otthont a Máramarosszigeten felavatott magyar kisdedóvó
„Nem csak falak, hanem szellemiség is”: több mint félszáz gyermeknek ad otthont a Máramarosszigeten felavatott magyar kisdedóvó

„Az, hogy Magyarország kormánya a határon túli magyarokat támogatja, majdnem olyan természetes, mint ahogy levegőt veszünk, ez kötelessége is” – fejtette ki Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Máramarosszigeten.

Kolumbán Vilmos egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes prédikációjában emlékeztetett: már az Erdélyi Fejedelemség idején is azt vallották, hogy a református egyháznak társadalmi feladatokat is fel kell vállalnia, iskolákat kell működtetnie. „Mindent, amit teszünk, abban a hitben tesszük, hogy van értelme az építésnek” - mondta.

Kelemen Hunor RMDSZ- elnök rámutatott: „magyarul tanulni és magyarul beszélni nem hátrány, nem lehet hátrány.

Magyarul álmodni és magyarul sírni, magyarul örülni a mi megismételhetetlen életünk. Magyarnak lenni jó!” Felidézte az államalapítás „sorsdöntő pillanatát”, majd a múlt évtizedek nehézségeire emlékeztetett, amikor a kommunizmus alatt meggyengült, megtört erdélyi magyar közösségnek vissza kellett adni a reményt, hogy a szülőföldön lehet és érdemes élni, építkezni. Hozzátette: azóta számos iskola, intézmény épült Erdélyben, sok az egyházakkal közösen.

Hálaadó istentisztelet Szent István Napján a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban •  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro Galéria

Hálaadó istentisztelet Szent István Napján a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Bibza Gábor, a törökvágási református egyházközség lelkészének köszöntője és a negyedbeli gyerekek műsora után az épületre Kató Béla püspök mondott áldást. Horváth Anna, az egyházkerület óvodaépítési programjának felelőse az MTI-nek úgy nyilatkozott:

az épületben ősztől a két bölcsődei és remények szerint az óvodai csoport is elindul.

•  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro Galéria

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét is betöltő Horváth Anna közölte: az ingatlanparadicsomnak számító Kolozsváron nehéz volt helyszínt találni a beruházáshoz, egy korábbi helyen a szomszédok meggátolták az építkezést. A Donát úton megvásárolt épület mellett szólt, hogy korábban óvoda működött benne, ami megkönnyítette a folyamatot. Az ennek helyére épült, korszerűen felszerelt új ingatlan közel száz gyermeket képes befogadni.

korábban írtuk

Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán
Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán

Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
Hirdetés