Hirdetés

Antal Árpád: össze kell fogni Tőkéssel

Az RMDSZ székelyföldi szervezetének létrehozását sürgeti Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. A Krónikának adott interjújában a háromszéki politikus hangsúlyozta, az újonnan létrehozandó regionális szervezet jobban össze tudja hangolni és hatékonyabban tudná irányítani a térség autonómiapolitikáját. Szerinte a román kormányban szerepet vállaló RMDSZ-nek együtt kell működnie a magyar kormány támogatását élvező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és Tőkés Lászlóval.

Gyergyai Csaba

2010. december 22., 08:452010. december 22., 08:45

– Több alkalommal is hangot adott azon véleményének, miszerint létre kell hozni az RMDSZ székelyföldi szervezetét. Miért tartja ezt szükségesnek? 
– Erre vonatkozóan már az alapszabály módosítását célzó javaslatunkat is beterjesztettük. Szükség van egy olyan regionális szervezetre, amely össze tudja hangolni, irányítani tudja a térség autonómiapolitikáját. A szövetség jelenlegi felépítése nem tette lehetővé, hogy hangsúlyosan megfogalmazzuk a régió igényeit, így egy közös székelyföldi szervezetben kell gondolkodnunk. Mint ismeretes, Háromszéken egyesítettük a területi szervezeteket, de a széki szervezetek autonómiáját növeltük.

Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat, hangsúlyosan képviselje a régiót és törekvéseit. Nekünk úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukban foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak a Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint a Partiumban is.

– Olyan vélemény is megfogalmazódott, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása.
– Ellenkezőleg: mi továbbra is fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. A Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni mind adottságai, mind affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld–Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Ezt a programot a jövőben tovább terjesztenénk.

– Számos bírálat érte önt amiatt, hogy több sajtónyilatkozatban is az RMDSZ és az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Miért tartja ezt fontosnak?
– Én 2004 óta politizálok, és azóta hiszek az együttműködésben, abban, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek közös célkitűzéseik kell legyenek. Az összefogás hatékonyságára a legjobb példa a legutóbbi EP-képviselő-választás Háromszéken, amikor az RMDSZ-lista Tőkés Lászlóval az első helyen több szavazatot kapott, mint korábban a szövetség és Tőkés külön-külön. A szavazópolgárok egy részét éppen az összefogás mozgósítja szerintem. Az új párt alapítása lehetőség, ugyanakkor veszélyeket is rejt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése. Vállalkozóként bátran ki merem jelenteni: hiszek abban, hogy a politikai verseny előreviheti a romániai magyarság ügyét.

A politikai vezetők hozzáértésén múlik, hogy ezt a lehetőséget mire használják: egymást erősítik, vagy egymás ellen harcolva gyengítik az alakulataikat. A felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy szükség van az összefogásra, hiszen másként nem érhető el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb. Egyértelmű most, hogy az új magyar kormánynak Tőkés László és az EMNT a partnere, így az erdélyi magyarság számára két erőforrás mozgósítható: az RMDSZ a román kormányban való részvételével, az EMNT a magyar kormány támogatásával segíthet. Ha ezt a két erőforrást egymással szembeállítjuk, kioltják egymást, ha egymás mellé állítjuk, erősek vagyunk.

– Elképzelhető, hogy ön egy másfajta kapcsolat kialakítását is szorgalmazza az EMNT által alapítandó párttal? 
– Értem, mire céloz. Én nem örülök személy szerint az új párt megalapításának – egy téglával sem fogok hozzájárulni az új szervezet létrehozásához –, és nem is támogatom ezt az ügyet, az együttműködést azonban továbbra is támogatni fogom az RMDSZ képviselőjeként. Ez két külön dolog.

– Nem tart attól, hogy ez az állásfoglalás szankciókat vonhat maga után?
– Nem félek a büntetéstől. Autonóm politikusok vagyunk egy olyan szervezetben, amely az autonómiáért küzd.

– A február végére időzített nagyváradi kongresszuson 18 év után tisztújításra kerül sor az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy a szövetség háromszéki szervezete, vagy a székelyföldi RMDSZ, ha úgy tetszik, előrukkol egy önálló elnökjelölttel?
– A Kovászna megyei RMDSZ azt fogja javasolni a háromszéki küldötteknek, hogy fontolják meg Kelemen Hunor elnökké választását, hiszen személyében székelyföldi politikus kerülhet az elnöki tisztségbe. Januárban hivatalosan is döntünk arról, hogy a jelenlegi két elnökjelölt közül kit támogatunk a szavazatainkkal. Ha jól tudom, már a Hargita megyei RMDSZ is közölte, hogy Kelement támogatják, míg a Maros megyeiek részéről Borbély László is úgy nyilatkozott, jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését az RMDSZ élére. Véleményem szerint meglepetésekre már nem nagyon lehet számítani. De talán túlságosan is sokat beszélünk az elnök személyéről.

Az RMDSZ reformja semmiképp sem egyetlen személyen fog múlni, ezt mi közösen kell hogy kivitelezzük. Csak együtt tudjuk elérni azt, hogy a szövetség megújuljon. A nagyváradi kongresszus után véleményem szerint az RMDSZ-nek az lesz a legfontosabb feladata, hogy egy vonzó jövőképet tudjon felmutatni az erdélyi magyarok számára, hogy az itt élők érezzék: ez a mi otthonunk, itt érdemes tervezni a jövőt, érdemes itthon gyereket vállalni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés