2011. december 30., 10:202011. december 30., 10:20
„Az országban csak Nagyszebenben és Sepsiszentgyörgyön sikerült olyan szerződést kötni, hogy a felújított utakra hét éves garanciát vállal a kivitelező, elvégzi az út karbantartását és hótalanítását is” – büszkélkedett Antal Árpád, hozzátéve, kevesebb pénzt költöttek a helyi költségvetésből, inkább az EU-s és kormányzati forrásokból próbálták finanszírozni a munkálatokat.
Mint megtudtuk, előfordult olyan is, hogy egy utca teljes korszerűsítését öt különböző forrásból oldották meg. Jövőben kezdődik az integrált városfejlesztési terv megvalósítására nyert EU-s pályázat kivitelezése, újabb 18 utcát korszerűsítenek. A gáz- és a villanyvállalat több millió eurót költött a sepsiszentgyörgyi fejlesztésekre, sikerült meggyőzni ezeket a szolgáltatókat, hogy pénzt takarítanak meg, ha az önkormányzattal egyszerre dolgoznak, mert akkor nem kell fizetniük az utca helyreállításáért, magyarázta a polgármester. Zöldövezeteket hoztak létre, középületeket újítottak fel, több tömbházat hőszigeteltek.
Antal Árpád elmondta, 3 millió lej kormánypénzt fordítottak idén hőszigetelésre, egymilliót nem költöttek el, azt igyekeznek átütemezni jövő évre. Az önkormányzat sem tudott több önrészt elkülöníteni, és a lakók sem fizették a saját részüket megfelelő ütemben. A polgármester közölte, a már évekkel ezelőtt befejezett hőszigetelést sem törlesztették maradéktalanul a lakók. Jövő évben csak azok a tulajdonosi társulások vehetnek részt a hőszigetelési programban, amelyek bizonyítják, hogy rendelkeznek az általuk kifizetendő összeg legalább felével, szögezte le az elöljáró.
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is hangsúlyt fektettek, ezért szervezték meg többek között a Székely Vágtát, a hagyományos kirakodóvásárt, az adventi koszorú és karácsonyfa-állítást, a szilveszteri utcabált valamint az 550 éves város-éves rendezvénysorozatot.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.