2010. május 11., 09:392010. május 11., 09:39
A megyei önkormányzat a tej-kifli programhoz hasonlóan az almát is a helyi termelőktől szerette volna beszerezni, ám erre egyelőre nem kerülhet sor. Ezért az idei tanévben a csíkmadarasi In-Com Euro Kft. importból biztosítja a gyümölcsöt az iskolásoknak.
A cég már elkezdte a szállítási szerződések megkötését a helyi önkormányzatokkal. Eszerint a diákokat a tanév utolsó 25 napján illeti meg alma, amit a beszállítás elkezdésének időpontjától függően visszamenőleg is megkapnak. Az előzetes tervek szerint a Hargita megyei gyümölcstermesztőktől szerezték volna be az almát, illetve a Beszterce-Naszód megyei magyar termesztőket karolták volna fel, de ezek már értékesítették készleteiket.
A következő tanévkezdésre azonban a megyei tanács a hargitai termesztőkre szeretne alapozni. „Célunk a helyi termelők felkarolása, közvetve azt szeretnénk elérni, hogy a megyénkbeli, egykoron gazdagon termő gyümölcsösök újra életre keljenek” – mondta Borboly Csaba megyei tanácselnök.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.