
Fotó: Veres Nándor
Ismét túlzsúfoltak a felcsíki ingázókat, diákokat Csíkszeredából hazafelé szállító vonatok – a személykocsik kapacitását jóval meghaladó utaslétszám naponta tolongáshoz vezet, sokszor alig férnek fel az emberek a szerelvényre. Elkeseredett, dühös emberekkel találkoztunk csütörtök délután a Marosvásárhely felé induló vonatnál.
2015. október 02., 16:282015. október 02., 16:28
„Még a migránsokkal is jobban bánnak” – fakadt ki az egyik férfi, aki azt is elmondta, hogy reggel a tömegben valaki rosszul lett, és az ablakot sem tudták kinyitni. Az egyik ingázó szerint három éve kezdődtek a problémák, akkor vált érezhetővé, hogy a vasúti kocsik száma csökken.
Lapunk februárban számolt be arról, hogy a kora reggel Felcsíkról a megyeszékhelyre érkező szerelvény három kocsija kevés a napi utasszámhoz, és hétköznapokon a vonat túlzsúfolt, még akkor is, ha az egyik kocsi kétszintes. Akkor a Román Vasúttársaság (CFR) illetékesei a helyzet javítása érdekében még egy vagon csatlakoztatását ígérték a kora reggeli járathoz, hozzátéve, hogy legalább négy személykocsira lenne szükség, mert 140 százalékos a kihasználtság. Az ingázóktól tudjuk, hogy ez egy hétig tartott, a vonat továbbra is három vagonnal rendelkezik.
A vasúttársaság szóvivője mostani megkeresésünkre azt mondta, igyekeznek megoldani a problémát, amely elsősorban a kevés rendelkezésre álló vasúti kocsi miatt jelentkezik. Alina Predescu szerint már pénteken várható, hogy még egy személyvagont csatolnak a 16 óra után Csíkszeredából Marosvásárhelyre induló szerelvényhez.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!