Hirdetés

Aláírásokkal a Bolyaiért

A Bolyai Kezdeményező Bizottság júniusban aláírásgyűjtést kezdeményez egy olyan törvénytervezet támogatása érdekében, amely a Bolyai Egyetem létrehozásáról rendelkezne – jelentette be tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Hantz Péter, a BKB alelnöke.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2008. április 29., 00:002008. április 29., 00:00

A kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemrõl másfél évvel ezelõtt elbocsátott, jelenleg Heidelbergben kutató fizikus elmondta, a kezdeményezõk nyílt levélben kérik az erdélyi magyar szervezetek – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar, illetve a Székely Nemzeti Tanács – támogatását akciójukhoz. Hantz több százezer aláírásra számít, ami elmondása szerint jelezné a romániai magyarság egyértelmû igényét az államilag finanszírozott magyar nyelvû felsõoktatási intézmény létrehozására. Mint ismeretes, a román parlament tárgyalásra sem tartotta érdemesnek azt a félmillió erdélyi magyar aláírásával szentesített, 1994-ben beterjesztett tervezetet, amely ugyancsak az állami magyar egyetem felállítását célozta. A BKB alelnöke tegnap kiemelte: bár ezúttal sem lát esélyt a törvénytervezet elfogadására, az aláírásokkal alátámasztott népi kezdeményezés, valamint a magyar pártok és szervezetek együttes fellépése mellõzhetetlen témaként emelné napirendre az ügyet, s arra az Európai Unióban is felfigyelnének. Hantz Péter közölte azt is, hogy Kovács Lehellel együtt pert indítanak a román állam ellen a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon amiatt, hogy 2006-ban mindkettõjüket elbocsátották a kolozsvári BBTE-rõl. Az egyetem szenátusa 2006 decemberében mondta ki véglegesen, hogy kizárja az oktatók sorából a többnyelvû feliratokat, önálló magyar karokat, valamint a Bolyai Egyetem visszaállítását követelõ két adjunktust. Az intézkedés hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki: a magyarországi parlamenti pártok vezetõin kívül Erdély négy nagyvárosában tüntetõk százai követelték az oktatók visszahelyezését, az Európai Parlament magyar képviselõi pedig felszólították a román hatóságokat és az EU többnyelvûségért felelõs biztosát: haladéktalanul vizsgálja ki a BBTE-n kialakult áldatlan állapotokat. Hantz – aki korábban magyar nyelvû feliratokat akart elhelyezni az intézmény falain – tegnap elmondta, azután döntöttek a strasbourgi pereskedés mellett, hogy a romániai bíróságokon elvesztették a BBTE ellen indított pert; védõügyvédjük Takács Albert egykori magyar rendészeti és igazságügyi miniszter lesz. „A per során az egyik legfõbb érv az etnikai diszkrimináció vádja lesz, az egyetem ugyanis akkoriban már rendelkezett olyan határozatokkal, melyek szerint kihelyezhetõk lettek volna a magyar nyelvû feliratok” – hangsúlyozta Hantz Péter.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
Hirdetés