Hirdetés

Aláírásgyűjtés: Miercurea Ciuc legyen Csíkszereda

Benyújtotta Csibi Barna a helyi önkormányzathoz azokat az aláírásokat, amelyeket annak érdekében gyűjtött, hogy Csíkszeredát hivatalosan is így nevezzék. A Székely Gárda alelnöke ugyanis úgy véli, az csupán „szemkiszúrás, hogy három nyelven tüntették fel a helységneveket, hiszen minden okiratban továbbra is Miercurea-Ciuc szerepel”.

Forró Gyöngyvér

2011. február 04., 10:162011. február 04., 10:16

Antal Attila alpolgármester kifejtette, Romániában a települések nevének módosítása a parlament által elfogadott törvény révén történik, névváltoztatásra irányuló polgári kezdeményezés esetén népszavazással döntenek. A referendum kiírásáról a helyi tanács dönthet abban az esetben, ha a lakosság öt százaléka – Csíkszereda esetében 1865 lakos – aláírásával támogatja a kezdeményezést.

Az alpolgármester kijelentette, iktatták a kérést, amelyet majd bármelyik tanácsos előkészíthet határozattervezetnek. A Krónika kérdésére, hogy mikor kerülhet a kérdés napirendre, elmondta: a tanácsülés anyagainak elkészítése gyakran több hónapot vesz igénybe. Az alpolgármester úgy véli, ez a kezdeményezés nem dől el február utolsó hetében. „Komolyan kell eljárnunk ebben a kérdésben, hogy ne legyen támadható, főleg mert népszavazásra nálunk még nem volt precedens” – hangsúlyozta az elöljáró.

Csibi Barna az akció kezdeményezőjeként elmondta, maga is kíváncsi a tanács döntésére. Mint kifejtette, a törvény szerint ezt a tanács elé kell terjeszteni, de a népszavazást nem kötelesek kiírni. „Egyértelműen öntudat-erősítő lenne, ha az elszakított, elnyomás alatt élő területek visszakaphatnák ezeréves nevüket” – indokolta a kezdeményezését Csibi. Pap Előd, a tanács magyar polgári párti (MPP) frakciójának vezetője kifejtette, bármilyen kezdeményezés során ki lehet használni a törvény adta lehetőségeket. „Mindenképpen azt fogom támogatni, hogy ebben az esetben is betartsuk a törvényességet” – mondta Pap Előd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
Hirdetés