
Fotó: Veres Nándor
A tavaly egy időre eltűnt, majd ismét kitűzött székely zászlót véglegesen, törvényszéki döntéssel távolíttatná el a Hargita megyei tanács székházáról Dan Tanasă és az általa vezetett a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), amely szerint „az etnikai szeparatizmust” jelképező zászló sérti a közrendet.
2016. január 15., 11:242016. január 15., 11:24
A Hargita megyei törvényszékhez tavaly benyújtott keresetben azt kérik, az igazságszolgáltatás kötelezze az alpereseket, hogy távolítsák el a megyeháza tetejéről és a tanácsteremből a „Székely Nemzeti Tanács kék-arany színű, székely zászlóként is ismert lobogóját, amelyet a megye zászlójaként fogadtak el”.
Az ADEC által 2015 augusztusában benyújtott keresetet a Hargita megyei törvényszék bocsátotta rendelkezésünkre. Ebben kitérnek az előzményekre is: tavaly februárban jelezték a megyei tanácsnak, hogy törvénytelen a székely zászlók kitűzése a megyeházán. Erre néhány fotót kaptak, amelyek arról tanúskodtak, hogy a zászlók nincsenek ott, írásos válasz viszont nem érkezett. Mivel a zászlók továbbra is ki voltak tűzve a megyeházán, 2015 áprilisában panaszt tettek a megyei önkormányzat elnökénél, erre válaszként ismét fotókat küldtek nekik. Ezt követte a kereset benyújtása. A perben eddig még nem tartottak tárgyalást.
Az egyesület egyrészt a marosvásárhelyi táblabíróság 2012-ben hozott döntésére hivatkozik, amely hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat 2009-es évi, a megyezászló elfogadásáról szóló határozatát, de utal az 1994. évi 75-ös törvényre és a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra is, amelyek előírják, milyen alkalmakkor tűzhető ki az ország, illetve más államok zászlói középületekre. „Ennek a székely zászlónak a kitűzése, amely az etnikai szeparatizmust jelképező zászló, sérti a közrendet és az alkotmányos rendet, mert azt jelképezi, hogy az illető kisebbség egy alkotmányos szempontból nem létező entitáshoz tartozik” – írja a dokumentum.
A megyei önkormányzattól azt kérdeztük, van-e összefüggés a per és a székely zászlónak a megyeházáról tavaly novemberben történt eltávolítása, majd újbóli elfogadása és viszszahelyezése között, és ha igen, mi ennek az eredménye a folyamatban levő perrel kapcsolatban. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke ezekre a kérdéseinkre nem válaszolt. Azt is megkérdeztük, mi az álláspontja a megyei tanácsnak az egyesület által megfogalmazott kérésekről, és hogyan értékeli ezt a peres eljárást – erre egy rövid választ kaptunk. „Jogszerűen jártunk és járunk el a törvények betartásával. A zászló a helyén van, és bízom benne, hogy ott is marad” – közölte az elnök.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!