
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 07., 09:012011. október 07., 09:01
A megnyitón elhangzott beszédében Dumitru Fanea, a megyei orvosi kamara elnöke rámutatott: a helyi szakemberek aggódnak az egészségügyi szolgáltatások két év múlva esedékes liberalizációja miatt, mivel fennáll annak a veszélye, hogy a pácienseik jelentős része magyarországi kórházak színvonalasabb szolgáltatásait választja majd. Ez pedig azt jelentené, hogy még kevesebb pénzt kapnak a szatmári kórházak az egészségbiztosítási pénztártól, holott most sem elég a pénz. Dumitru Fanea azonban hangsúlyozta, eddig is büszkék voltak például a Szatmárnémetiben végzett laparoszkópiás műtétekre, a jövőben azonban van esély arra, hogy e téren továbbfejlődjenek. A megyei önkormányzat egyik pályázata révén ugyanis két új műtő állhat majd a rendelkezésükre, ahol az epe-, vakbél- illetve fekélyműtétek mellett lehetőségük lesz majd vastagbél- és sérvműtétekre is.
A rendezvényen összesen 46 dolgozatot mutatnak be különböző szakterületekről, a szakmai előadások mellett azonban kulturális vetülete is van az eseménynek: míg az előző évben Johann Strauss munkásságát taglalták a konferencia keretében, idén a zsidó vallásfilozófus és gyógyító, Mojszesz Maimonidész tevékenységét, eredményeit mutatja be egy előadás keretében a rendezvény egyik díszvendége, Rumelia Koren, a Tel-Avivi Egyetem tanára. Az izraeli oktatási intézmény egyébként a bukaresti Titu Maiorescu Egyetem orvosi és fogászai fakultása és a Szatmár Megyei Fogorvosi Kamara mellett társzervezője a szatmárnémeti konferenciának. Dumitru Fanea, a Szatmár Megyei Orvosi Kamara elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta: az évente tartott találkozóiknak kettős szerepe van – az orvosok egyrészt értesülnek a kollégáik eredményeiről, és megbeszélhetnek különböző szakmai kérdéseket, másrészt pedig lehetőséget biztosít arra, hogy gyarapítsák a szakmai továbbképzésre vonatkozó pontjaik számát. Az érvényben levő szabályzat szerint ugyanis 5 év alatt legalább 200 pontot kell szerezniük az orvosoknak.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.