Egész évben adventi várakozásban kellene élni – Fehér Attila evangélikus lelkész-esperes az ünnep lelkiségéről – Első rész

– Amikor valakinek közeledik a születésnapja a családban, nem szoktunk félni. Előkészülünk az ünnepre, meglepjük ajándékkal, és a felkészülés folyamatának is örömteli időszaknak kellene lennie. De ha valami, mondjuk egy betegség beárnyékolja ezt az időszakot, akkor az megbélyegzi a mindennapjainkat. Adventben a világ egyik legszebb és legmeghatóbb időszakára készülünk, ilyenkor biztatásként szólt az Ézsaiás 60. első két verse: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.”

– Pontosabban mit is jelent, hogy „papos”?

– Hát az olyan érdekes, magasztos, hangzatos vagy néha unalmas kifejezések, netán barokk körmondatok. Vagy például amikor azt mondjuk, hogy ha a lelkünkben van az Isten békessége, az nekünk erőt ad. De mi az isteni békesség?

– Holott az embereknek épp erre lenne szükségük.

– Pontosan. Így például Isten békességét magam is folyamatosan kérem, hiszen nincs meg bennem mindig. Az nem úgy van, hogy aki egyszer megkapta Isten békességét, a lelki békét, annak meg is van: ezért dolgozni kell, a lelket „etetni” kell.

– Visszakanyarodva a kezdeti felvetéshez: az adventi időszak rohanáskényszerében az egymásra, és a lelkiekre való odafigyelés sok akadályba ütközhet, és talán nem jut elég idő arra, hogy „etessük” a lelket. Mit lehetne javasolni gyereknek, felnőttnek, mindenkinek, hogy karácsonyvárás közben ne helyeződjön át a hangsúly az anyagiak után való hajszára, rohanásra?

– Mindez az advent igazi üzenetével tulajdonképpen ellentétes előjelű és mondhatnánk, évtizedek óta erőteljesen áthatja a társadalmat. Nagyon sokaknak ez a problémája, hogy miként tudnánk egy picit lelassulni – és nem feltétlenül csak advent idején, hanem a hétköznapokban is.

– Ön intenzíven sportol, szalad is, tehát a testre való odafigyelésre külön hangsúlyt fektet.

– Pál apostol mondja, hogy a testünk a Szentlélek temploma. És ezt jó komolyan venni. A testünkre valóban oda kell figyelni, azonban kultuszt sem kell csinálni ebből. Manapság az extrémek világát éljük, főleg a táplálkozást, a kinézetet (a look-ot, ahogy a fiatalok mondanák) vagy a sportot illetően. Szintén Pál mondja, ne ítéljünk el senkit azért, hogy miként táplálja testét, ha eszik, vagy nem eszik, vagy hogy mit eszik, mit nem eszik. Én úgy hiszem, hogy a mérték és a mértékletesség az, ami fontos. A testnek is, a léleknek is. És a rohanásban is mértéktartónak kell lenni. Néha jó lelassulni. A lelassulást azonban senki se értse félre: nem tétlenséget jelent. Ha valaki lelassul, nem kapkod, nem rohan, hanem szépen betervezve végzi a szolgálatát, akármilyen területen is legyen az, az nem azt jelenti, hogy hanyag vagy lusta. A-ból B-be el lehet jutni nagyon gyorsan és veszélyesen, és el lehet jutni nyugodtan is. Frei Tamás újságíró, a nagy világutazó egy interjúban elmesélte, hogy az indiánok földjén járt Észak-Amerikában és 2-3 nap alatt szerette volna meglátogatni azt az egész rezervátumot. A törzsfőnök személyesen vitte el őt a túrára, egész nap jártak, és délután megérkeztek egy csendes tisztásra.

– Ehhez viszont valamiképp rá kell csatlakozni, hangolódni az isteni jelenlétre, az Istennel való kapcsolatra?

– A legfontosabb, hogy az embernek van hite. A hit a kulcs. Mindenki hisz valamiben. Mert olyan nincs, hogy ne higgyünk valamiben – ha nem másban, önmagunkban. Még az ateista is hisz valamiben: óriási hite kell legyen valakinek, hogy azt mondja, ő nem hisz semmiben. Tehát ha egy személy ki meri ezt jelenteni, az már nagy hit – csak épp rossz sávon halad.

– Visszatérve a családi hátérre, gyerekorra: ön barcasági evangélikus családban, környezetben nőtt fel. Mi volt az neveltetésében, környezetében, közösségében, ami a lelkészi útra hívta?

– A modern ember azt mondaná, hogy szerencsés. Én azt mondom, hogy áldott vagyok: csodálatos szüleim vannak. Brassói származású vagyok, de már 1997 óta Kolozsváron élek, úgyhogy már többet éltem Kolozsváron, mint a Barcaságban. Otthon tradicionális család voltunk, ahol több generáció élt együtt, a nagyszülők is.

(Interjúnk második, befejező részét hamarosan közöljük)

korábban írtuk

Túlzás az ünnepeken, hiány a mindennapokban – Orbán Szabolcs ferences szerzetes a karácsony lényegéről

A karácsony mélyebb lényege, hogy nem az ember, hanem a Jóisten ajándékoz, s az ünnep valahol ennek az ajándéknak az elfogadása kellene hogy legyen – fejtette ki a Krónikának Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló ferences szerzetes, teológiai tanár.