Hirdetés

„Bekötnék” a bekecsalji zsákfalvakat

•  Fotó: Gligor  Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az évtizedekig elzárt, afféle zsákrégió falvaiként számon tartott Maros megyei, bekecsalji településeknek esélyük van arra, hogy a közeljövőben aszfaltos út kösse őket össze egymással.

Szucher Ervin

2016. január 14., 12:442016. január 14., 12:44

Mindez azok után, hogy a megyei önkormányzat a tavaly átadta a Nyárádmagyarós és Sóvárad közti műutat, amely azon túl, hogy némileg lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közti távot, festői, a legtöbb gépkocsivezető számára addig ismeretlen tájon vezet át.

A két, eddig elszigetelt község, Nyárádmagyarós és Székelybere önkormányzata azt szeretné, hogy mielőbb a főúttól távolabb eső kisebb falvakat is aszfaltozott úton lehessen megközelíteni. Kacsó Antal magyarósi polgármester lapunknak elmondta, februárra várnak választ arra az uniós pályázatra, amelynek segítségével korszerűsíthetnék a Nyárádselyébe vezető négy és fél kilométeres köves utat.

A községháza projektjét eredetileg elutasították, de Kacsó szerint idén megvan minden esély arra, hogy jóváhagyják. Az önkormányzat saját költségvetéséből szeretné befejezni a torboszlói utat, valamint a községközpont további két utcáját. Az elöljáró szerint hatalmasat lendít az aszfaltos út egy település fejlődésén.

„Amióta végre aszfalt vezet Marosvásárhelyről Szováta irányába, negyven év után újraindult a távolsági buszjárat, és ajánlataikkal eljutottak Magyarósig a munkaerő-toborzók is. Mondhatom úgy is, aki dolgozni szeretne, elég, ha bejön a polgármesteri hivatalba, máris útba tudjuk igazítani. Az út mentén elkészült egy hagyományos termékek forgalmazására alkalmas piac. Ugyanakkor többen is turisztikai beruházásokban gondolkodnak\" – sorolta Kacsó Antal.

Ennél is több tervet forgat a fejében Majláth Károly, a szomszédos Székelybere alpolgármestere. A 2004-ben Nyárádmagyarósból kivált új községközpontnak további hat falu bekötéséről kell gondoskodnia. Ugyanis jelenleg Berekeresztúr, Kendő, Mája, Márkod, Nyárádszentimre és Seprőd közül egyik sem közelíthető meg korszerű, aszfaltozott úton. Ez is egyik magyarázata annak, hogy a bekecsalji szép kis magyar falvak az évtizedek során elnéptelenedtek. A hét helységből álló község összlakossága ma már nem haladja meg az ezerkétszázat.

„Mind a hat falut pályázati pénzek lehívásával szeretnék bekötni. Ha nem sikerül, akkor önerőből is hozzálátnánk az aszfaltozáshoz\" – vázolta az önkormányzat elképzeléseit Majláth, aki úgy véli: lassabban haladnának, de még így sem adnák fel a falvak megmentéséért folyó harcot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés