Hirdetés

A visszaállamosítástól tartanak sepsiszentgyörgyön

Nem vesz részt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat abban a perben, amely a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen folyik. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) átiratban értesítette a városházát, hogy feljelentés nyomán vizsgálódnak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében. Az egykori restitúciós bizottság három tagját azzal vádolják, hogy az iskolaépület visszaszolgáltatásával 1,3 millió eurós kárt okoztak az államnak, ezért személyi vagyonukat is zárolták.

Bíró Blanka

2010. december 28., 09:552010. december 28., 09:55

 Antal Árpád polgármester az idei utolsó tanácsülésen ismertette az ügyészség átiratát, és kikérte a képviselők véleményét. Az elöljáró az ülésen kifejtette, az ingatlan a visszaszolgáltatás előtt nem az állam, hanem a város tulajdonában volt, tehát az állam nem károsodott, és így nem is lehet jogi szerepe ebben az ügyben. Klárik Attila, az RMDSZ frakcióvezetője elmondta, veszélyes precedenst teremtenek, ha a visszaszolgáltatást megsemmisítik, a folyamatot visszafordítják, ezért a szövetség szerint a városnak nem kell részt vennie ebben a perben. Bálint József alpolgármester az MPP-frakció nevében kifejtette, a 2008 előtti önkormányzat több határozatával nem értenek egyet, de a Mikó visszaszolgáltatásával igen. A liberális Ivan Nicolae viszont úgy vélekedett, az iskolának a város tulajdonában kellene lennie. Végül az RMDSZ és az MPP frakciója megszavazta, hogy a város nem vesz részt a perben, mert ezzel veszélyes precedenst teremthetnek. Amint arról már beszámoltunk, két sepsiszentgyörgyi család a várostól megvásárolta a Székely Mikó Kollégium egykori tanári lakásait, majd amikor ezekre az egyház igényt tartott, bűnvádi feljelentést tettek, hogy az egyház az iskola épületét is jogtalanul kapta vissza. Az ügyben a korrupcióellenes hatóság vizsgálódik. Benedek Levente közgazdász korábban lapunknak elmondta, 658 iratot vizsgált át a levéltárakban, és arra a következtetésre jutott, hogy az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, csak annak felügyeletével bízta meg a kormány. Benedek szerint felajánlották a püspökségnek, nem bolygatják a kollégium ügyét, ha megtarthatják a házukat. Az egyházkerület vezetői ezt visszautasították, így „kényszerpályára taszították” őket. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke viszont arra hívta fel a figyelmet, nem szabad hinni a propagandának, hogy a kollégium a székely nép tulajdona, hiszen csak két lehetőség van: az iskola az egyházé marad, vagy visszaírják az állam tulajdonába. Antal Árpád polgármester attól tart, ha precedenst teremtenek, több egyházi tulajdont is visszaállamosíthatnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés