
Fotó: Máthé Éva
2009. január 09., 00:232009. január 09., 00:23
A kétnyelvű feliratok megsokasodása érdekében az RMDSZ önkormányzati képviselői hamarosan olyan határozattervezettel készülnek előrukkolni, amelynek alapján bizonyos anyagi kedvezményeket biztosíthatnak azoknak a kereskedőknek, akik több nyelven feliratozzák boltjukat. „Nem lesz könnyű ezt kivitelezni a tanácsban, ahol kisebbségbe szorultunk. Az is előfordulhat, hogy egyes kereskedők a román mellé az angol vagy a német feliratot fogják választani ” – fejtette ki Bakos Levente. „Meg kell találnunk annak a módját, hogyan vezethetnénk vissza a Vásárhelyen valamikor hagyományosnak számító román–magyar cégtáblákat” – mondta.
A 2000–2004-es ciklusban a tavaly autóbalesetben elhunyt Ráduly Levente kezdeményezésére az önkormányzat már elfogadott egy döntést, amelynek értelmében azért a reklámfelületért, amelyen egy második nyelvű felirat is megjelenik, a vállalkozók nem kötelesek illetéket fizetni. A tanácsi határozatot még életbelépése előtt megtámadta az akkori szociáldemokrata párti (PSD) prefektus, Ovidiu Natea. Ennek ellenére az utóbbi években egyre több kétnyelvű felirat jelent meg a városban. A legtöbb a városházán, a vásárhelyi és a megyei önkormányzatnak alárendelt intézmények falán, valamint a multinacionális hipermarketekben tűnt fel. Ugyanakkor szép számmal akadnak olyan helyi vagy anyaországi magyar nemzetiségű vállalkozók, akik következetesen elutasítják a kétnyelvűség alkalmazását.
Az RMDSZ lemondott arról, a sajtóban többször is hangoztatott szándékáról, miszerint az utcanévtáblák ügyében pert indítson Dorin Florea polgármester ellen. Mint arról már több ízben is beszámoltunk, annak ellenére, hogy érvényes tanácsi határozat rendelkezik a táblák kétnyelvűségéről, Dorin Florea csak az utca vagy tér szócskát volt hajlandó feltüntetni a román elnevezés után. „Nem hinném, hogy feltétlenül a bíróságon kellene keresnünk az igazunkat – vélekedett a volt alpolgármester. – Sokkal hatásosabb lenne, ha politikai és közigazgatási síkon születne egyezség”. Bakos szerint a legtöbb vásárhelyi román nem ellenzi a kétnyelvű feliratokat, csak éppenséggel nem tekinti prioritásnak azokat. Éppen ezért nem szabad azonnal rosszindulatot feltételezni, inkább gyakrabban, akár havonta fel kell hívni a közvélemény figyelmét erre a problémára, tette hozzá az önkormányzati képviselő.
Két ’56-os elítéltről szeretne utcát elnevezni az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A szövetség képviselői Kun Zsigmond grófról és Ion Faliboga tanítóról keresztelnék el a megyeszékhely két utcáját. Előbbit életfogytiglanra, utóbbit halálra ítélték, majd 1964-ben ki is végezték a kommunisták. A határozattervezetet a városházán létrehozott utcanévadó bizottságnak kell véleményeznie. A június elsejei választások óta eltelt hét hónap alatt a testület egyszer sem ült össze.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.