Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke közölte, a VII. Hargitai Megyenapok műsortervezetét úgy állították össze, hogy a május végi programok a megye valamennyi régiója lakóihoz szóljanak. A tervezett rendezvények helyszíne így Csíkszereda és Székelyudvarhely mellett a Gyergyói-medence számos települése. A tervek szerint Gyergyóvárhegyen, Maroshévízen és Gyergyószárhegyen folklórfesztivál és vetélkedő, míg Székpatakán néprajzi vásár zajlik majd május 17. és 21. között. Gyergyószentmiklóson május 22-én nyitják meg az Örmény örökségünk Erdélyben című kiállítást. Mint arról már beszámoltunk, a megyenapok sztárvendége a népszerű magyarországi énekes, Sztevanovity Zorán lesz, aki a tervek szerint a megye mindhárom jelentősebb városában fellép. Bunta arról is beszámolt, a Megye embere kitüntetésre eddig mindössze két személyt javasoltak. A végső döntésig azonban, melyet a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban szervezett kihelyezett megyei tanácsülésen hoznak meg, még közel két hét van hátra.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.