Hirdetés

A rendszer él és élni fog

TUSVÁNYOS „Egyértelmű: nincs politikai akarat a volt kommunista államhatalom vezetőinek a leleplezésére” – jelentette ki Könczei Csilla egyetemi oktató, a kolozsvári Tranzit Alapítvány elnöke a Politikai átvilágítás – esély az elakadt rendszerváltás folytatására című előadáson. Az előadó szerint a rendszerváltás utáni tizenhét évben mindössze három rést sikerült törni a kommunista hatalommal együttműködő rendszer falán, gyakorlatilag három módon lehet leleplezni az elnyomó hatalom képviselőit és kiszolgálóit.

2007. július 23., 00:002007. július 23., 00:00

Létezik a hivatalból történő átvilágítás, ami bizonyos intézmények – parlament, önkormányzat stb. – alkalmazottait érinti. A „felülről történő” átvilágítás Romániában körülbelül 70 ezer személyt érint, miközben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tavaly 251 személy esetében hozott határozatot, jelentette ki Könczei. Ráadásul nem biztos, hogy valamennyi adatot feldolgoztak, hiszen számos dossziét továbbra is titkosítottnak nyilvánítanak nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, tette hozzá az előadó.

Az átvilágítás egy másik lehetséges formája kérésre történik. Többek között szakszervezeti és egyházi vezetők, újságírók, véleményformálók átvilágítását lehet kérni. Könczei szerint ez erkölcsileg is kifogásolható, hiszen a régi rendszerre emlékeztető feljelentést idézi. „Ráadásul semmilyen törvény nem kötelezi a hadsereg tagjainak átvilágítását, holott a Szekuritáté katonai szervezet volt” – mutatott rá Könczei, aki szerint a jelenlegi törvényes keretek között a személyes dosszié megtekintése is a leleplezés hatékony eszköze lehet. Cristian Pârvulescu politikai elemző, a Pro Democratia Egyesület elnöke konkrét példákkal szemléltette, hogy a kommunista hatalom egykori kiszolgálóit ma is vezetői tisztségbe nevezik ki. A lusztrációs törvénytervezetről elmondta: valamennyi politikai alakulat tart annak elfogadásától, hiszen vezető pozíciókban levő politikusaiktól kellene megválniuk. Ráadásul valamennyi román párt megalakulása a rendszerváltás után a volt nomenklatúrára támaszkodott, tette hozzá Pârvulescu. A politológus szerint fokozatosan megrendült a közvélemény átvilágítás iránti bizalma, hiszen becslések szerint mintegy 200 ezer dosszié továbbra is titkos.

F. B.

Nincs esély választási reformra

Cristian Pârvulescu szerint választási reformra lenne szükség az átvilágítás és a valódi rendszerváltás megvalósulásához, ám jelenleg nincs esély az egyéni választókerületes szavazási rendszerről szóló törvény kidolgozására és elfogadására. Állítását arra alapozza, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a törvény kidolgozásáért felelős bizottságból Victor Pontát Doru Ioan Tărăcilára cserélte. „A váltás egyértelmű jele annak, hogy a PSD vezérkara tart az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetésétől, és minden áron meg akarja akadályozni azt” – fejtette ki a politikai elemző. Mint ismeretes, a parlamenti bizottságban kétharmados többség szükséges az alapelvek elfogadásához, ami azt jelenti, hogy a PSD szavazatai nélkül nem lehet kidolgozni a jogszabályt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés