
Fotó: Krónika
A függetlenedésre – az alacsony részvételi arány miatt sikertelen március 25-i népszavazást követően – mégis lehetőség nyílt második nekifutásra, június 10-én ugyanis a Sarmaság községet alkotó helységekben élő 3500 szavazópolgár 65 százaléka járult az urnák elé, 99 százalék pedig a leválás mellett voksolt. Keresztes Zoltán, Sarmaság polgármestere szerint ha a parlament is igennel szavaz, legkésőbb decemberben megkezdheti működését az új önkormányzat.
Szilágylompért és Selymesilosva leválásával az 1968. évi megyésítés előtti állapotokhoz térnek vissza. Azzal a különbséggel, hogy a 39 évvel ezelőtt a román többségű Baksa községhez csatolt, szintén románok lakta Hosszúmező nem kerül vissza Szilágylompérthez és Selymesilosvához.
A Krónika érdeklődésére Szőnyi Levente szilágylompérti református lelkész, a sarmasági tanács tagja elmondta, a leválással nőnek a két falu fejlesztési esélyei, egyszerűsödik a közigazgatási ügyintézés, és a magyar iskola is megmarad. Mint mondta, tisztában vannak azzal, hogy a 930 lelket számláló Szilágylompért, valamint a Magurahegyet is magában foglaló 720 lelkes Selymesilosva nem rendelkezik erős gazdasági hátteret jelentő iparral, de a helyiek szorgalma és szaktudása, a települések Szatmárnémeti–Zilah főút menti fekvése, valamint az alig 30 kilométernyire épülő Bors–Brassó autópálya kiaknázandó lehetőségeket jelentenek. Egyben arra is számítanak, hogy a 2007–2013 közötti uniós fejlesztési alapokból Romániában lehívható 10 milliárd euróból az új önkormányzat is sikeresen pályázik majd.
„Nagyon reméljük, hogy mindez sikerülni fog. A nyári vakáció előtt négy hasonló önállósulási kérelem elbukott ugyan a parlamentben, de ez nem jelenti azt, hogy Lompért és Ilosva próbálkozása is így jár” – nyilatkozta a Krónikának Végh Sándor. Szilágy megye alprefektusa szerint számos példa igazolja, hogy kis települések is sikeresek lehetnek, ha összefognak, és kellő odafigyeléssel végzik munkájukat. „Ha két olyan kis helység, mint Kémer és Kárásztelek sikeres lehet, és együttműködésüket pozitív példaként emlegetjük, akkor miért ne járhatna ugyanezen az úton Szilágylompért és Selymesilosva is?” – magyarázta Végh Sándor, aki reméli, hogy év végéig kinevezik azt az ideiglenes polgármestert, illetve alpolgármestert, valamint jegyzőt és könyvelőt, akik a 2008 május–júniusában várható helyhatósági választásokig intézhetik az újraalakuló község ügyes-bajos dolgait.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.