Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, a temesvári helyhatósági választásokon a szövetségnek is lesz polgármesterjelöltje. Mint mondta, az RMDSZ azt követõen döntött a jelölésrõl, hogy a novemberi európai parlamenti választásokon a vártnál jobb eredményeket értek el. „Az elsõ számú prioritásunk, hogy Zsombolyán, Újszentesen és Újváron megtartsuk a polgármestereinket, ugyanakkor jelölteket állítunk minden olyan Temes megyei településen, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a tíz százalékot\" – részletezte a megyei elnök. Hozzátette: az EP-választások alkalmával sikeresen alkalmazott stratégiát folytatják, és az elkövetkezõ hetekben a szövetség képviselõi a megye több településére látogatnak el, hogy felmérjék, milyen mozgósításra lesz szükség, hogy a magyarok részvételét megkétszerezzék a választásokon. Beszterce-Naszód megyében a 2004-es helyhatósági választásokon egyetlen településen, Árpástón állíthatott polgármestert az RMDSZ Joó János személyében. Borsos K. László, a megyei szervezet ügyvezetõ elnöke elmondta, az idei voksoláson a szervezet jelöltjei több településen is megméretkeznek majd. „A polgármesteri tisztségekre pályázók nevét csak a február végére idõzített közgyûlésünk után hozzuk nyilvánosságra – jelentette ki Borsos. – Egyelõre nem tudjuk, hány településen állítunk jelöltet, annyit azonban elárulhatok, hogy Besztercén és Árpástón mindenképp pályázunk.\" „Korai még a jelöltállításokról beszélni\" – válaszolta kérdésünkre Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezetõ elnöke. Mint mondta, a szervezet elsõ számú célkitûzése, hogy Torockó jelenlegi polgármestere, Veress Rudolf újabb mandátumhoz jusson. Szilágy megyében jelenleg tizenhárom település önkormányzatát vezeti RMDSZ-es polgármester. Seres Dénes megyei RMDSZ-elnök elmondta, a szervezet további két településen, Szilágycsehen és Haraklányban kíván még polgármesterjelöltet állítani. Kilétüket csupán február 15-e után hozza nyilvánosságra. Hasonlóan nyilatkozott Széll Lõrincz, a Hunyad megyei szervezet ügyvezetõ elnöke, aki elmondta, az RMDSZ polgármesterjelöltet indítana a megye nagyobb településein, Déván, Vajdahunyadon, Lupényban és Petrozsényben.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.