A magyarellenes vérfürdő 65. évfordulóján emlékeztek Szárazajtán

„Tudja meg a világ, hogy a mi szívünk tele van fehér szalagokkal, de azt is tudja meg, hogy soha többé ilyen napot nem akarunk” – így szólt az emlékezőkhöz Bartalis Szélyes Pál református lelkész az 1944. szeptember 26-i szárazajtai mészárlás 65. évfordulóján tartott istentiszteleten.

Az erdővidéki hatszáz lelkes faluban szombaton emlékeztek arra a vérengzésre, amelynek során a hírhedt Maniu-gárda tizenhárom helybéli magyart állított kivégzőosztag elé azzal a mondvacsinált váddal, hogy az 1944. szeptember 4-én a falu határában lezajlott román–német fegyveres összecsapásban elesett román katonák életéért felelősek.

A vérengzés során az erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára a Nagy fivéreket, Sándort és Andrást fejszével lefejezték, Elekes Lajost, Gecse Bélát, Málnási Józsefet, Németh Gyulát, Németh Izsákot, Szép Béniámot, Szép Albertet és feleségét, Málnási Reginát, Szép Bélát és Tamás Lászlót pedig agyonlőtték. Nagy D. József súlyosan megsebesülve túlélte a sortüzet. Ez volt a Maniu-gárda 1944 őszi, több áldozatot követelő észak-erdélyi magyarellenes menetelésének első állomása.

Bartalis Szélyes Pál a megbocsátás jelképének nevezte a szívekben hordozott fehér szalagokat. Példaként azt a történetet elevenítette fel, amikor egy rab, nem sokkal szabadulása előtt azt írja levelében a szüleinek: ha megbocsátottak neki, kössenek egy fehér szalagot a ház előtti almafára, e jelből fogja tudni, hogy bekopoghat-e az ajtón; amikor pedig a szülői házhoz közeledett, az almafa telis-tele volt a megbocsátást jelképező fehér szalagokkal.

„Mi is így jelezzük a megbocsátást. És nem ítélkezünk, hiszen az emberi ítéletek csak fájdalmat okoznak. Hanem az ítéletet rábízzuk Istenre, mert egyedül ő az igazságos” – fogalmazott a lelkész. Hozzátette: egy hete Szárazajtán rend- és csendőrség, katonaság vonult fel erőt fitogtatva, és emlékezett a falu határában 1944. szeptember 4-én elesett – egyes források szerint – tizenhárom román és egy német harcosra. „Mi nem így, hanem csendben emlékezünk. De hirdetjük, hogy az ember feladata feledtetni azt a szót: jaj, amely 65 évvel ezelőtt annyiszor elhangzott” – mondta.

„Nincs kollektív bűn. Szárazajtáért, Csíkszentdomokosért néhány ember a felelős, nem a román nép. Mint ahogyan Ippért és Ördögkútért sem a magyar nép a vétkes, hanem pár elvakult soviniszta tiszt” – hangoztatta a szárazajtai áldozatok emlékművénél mondott beszédében Bardocz Csaba, Nagybacon község polgármestere.

Hozzátette: szép volna azt mondani, hogy a szárazajtai áldozatok egy szent ügyért haltak meg, de ez nem mondható, hiszen „ők csupán bűnbakok voltak egy felfordult világban, amelyben nem volt szokatlan, hogy a gyermekek töltényhüvelyekkel játszanak”. A megemlékezés keretében koszorúkat helyeztek el az emlékműnél az áldozatok hozzátartozói, egyházi, civil és politikai alakulatok, köztük első ízben a nagybaconi rendőrőrs is.

Szintén első ízben helyezett el koszorút a magyar áldozatok emlékhelyén egy héttel korábban az ortodox egyház. „Minden kétséget kizáróan pozitívum, hogy a szárazajtai megemlékezések történetében első ízben helyez el koszorút és hajt fejet a magyar áldozatok emléke előtt román intézmény” – mondta a Krónikának ennek kapcsán Bartalis Szélyes Pál. „De hol voltak eddig?” – tette fel a kérdést a lelkész, aki elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre a magyarok is virágot visznek a román katonák porait őrző sírra.