2011. február 10., 08:542011. február 10., 08:54
„Ez az úriember a rendőrség régi ismerőse, akiről már évek óta tudni lehet, hogy nagyon vonzódik a régi és értékes könyvekhez” – nyilatkozta a Krónikának Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója. Kérdésünkre, hogy ez mit jelent: az illető személyt könyvlopással gyanúsították, vagy tetten érték-e, az intézmény vezetője nem tudott választ adni. Dobos nevét egyébként a román sajtó röppentette fel és hozta összefüggésbe a Teleki Téka vezetőjével, Spielmann Mihállyal. A román újságírók egy bizonyos segesvári illetőségű Dan Apostol levelére hivatkozva azt állították, hogy Dobos Spielmann segítségével vámolta a híres vásárhelyi könyvtár állományát. Dobos Ferenc Jánosról pedig tudni vélik, hogy korábban már Segesváron, illetve Budapesten is károsított meg könyvtárakat.
A vizsgálatok során a Teleki Téka illetékesei elmondták: valóban ismerik az illető úriembert, azonban semmiféle bizonyítékuk nincs arra, hogy esetleg ő lopta volna el a hiányzó köteteket. Ezt egyébként Monica Avram is elismerte, mondván, hogy a nyilvántartások szerint a hiányzó könyvek közül mindössze egyetlen kötet járt korábban az olvasóterembe beülő Dobos kezében. Felvetésünkre, hogy a tettes – akár az igazgatónő által emlegetett Dobos, akár más – egyedül vagy a könyvtár személyzetével szövetkezve cselekedett, Monica Avram mindkét változatot elképzelhetőnek tartotta. „Mivel egyikre sincs bizonyíték, így nem állítom sem ezt, sem azt. Ezt majd a nyomozó szervek eldöntik” – nyilatkozta a Krónikának. A román rendőrség az utóbbi hónapokban több ízben is kihallgatta a Téka alkalmazottait, akik elmondták, hogy Dobosra ők is felfigyeltek, minekutána a segesvári könyvtárban lopáson érték. „Ebben a felbolydult állapotban a könyvek biztos helyen lehetnek eldugva, és elő sem kerülnek, míg az indulatok le nem csitulnak. Szerintem a rendőrségnek is diszkrétebben kellene kezelnie az ügyet, mert dobbal nem lehet verebet fogni” – vélekedett a Krónikának Spielmann Mihály részlegvezető. Hozzátette: mindanynyian tisztában vannak azzal, hogy akárcsak a műkincs-kereskedelmet, a régikönyv-kereskedelmet is maffiaszerű társaságok uralják.
Mint ismeretes, a tavaly befejezett leltár során kiderült, hogy a Teleki gróf hagyatékából 616 könyv tűnt el, közülük mintegy kétszázat a 16–17. században nyomtatták. Az igazgatónő reméli, hogy a két ország hatósága, tekintettel a kár felbecsülhetetlen értékére, továbbra is komolyan veszi a nyomozást, és előbb-utóbb rábukkan az eltűntnek nyilvánított példányokra. Amennyiben külföldön esetleg előkerülnek az eltűntnek nyilvánított kötetek, a nemzetközi örökségi törvény szerint csupán államközi egyezmény alapján lehet őket hazaszállítani.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.