Hirdetés

A kormányhoz fordulnak a magyar intézményvezetők védelmében

A román kormánykoalíció vegye figyelembe úgy az ország törvényeit, mint a megyében élő nemzeti közösségek számbeli arányát, és tartsák meg a közintézmények jelenlegi vezetőit – áll az RMDSZ Hargita megyei Egyeztető Tanácsának a kormányhoz intézett levelében. A testület értékelése szerint a román politikum nem folytatott érdemi párbeszéden alapuló egyeztetést székelyföld és a magyar közösségünk szándékairól.

Hírösszefoglaló

2009. február 08., 14:152009. február 08., 14:15

„Magyar nemzeti közösségünk aggodalommal és érthetetlenül figyeli a jelenlegi kormánykoalíció által elindított folyamatot, amelynek célja közösségünk tisztségviselőinek leváltása, ezáltal pedig a magyarság kiszorítása a megye és Románia közéletéből” - áll a dokumentumban, mely szerint a román kormány a megyei intézmények magyar köztisztviselőit párpolitikai és magyarellenes érdekek miatt akarják lecserélni, nem veszik figyelembe sem az érvényben levő törvénykezést, sem a megye nemzeti közösségeinek számbeli arányát.

A Bunta Levente, Borboly Csaba és Petres Sándor által aláírt levél szerint csak akkor lehet egy európai Romániát megteremteni ha a subszidiaritás, a közösségi önrendelkezés, a helyi értékek figyelembevétele, a közösségi kultúrák értékei országunk alappillérei lesznek.

Az aláírók szolidaritásra szólítják a magyar közösség minden tagját, a civil- és szakmai szervezeteket, egyházakat, az Európai Unió intézményeit, annak érdekében, hogy megakadályozzák a jelenlegi kormánynak a magyar közösséget súlytó intézkedéseit.

Felkérik ugyanakkor a Szociáldemokrata Pártból és a Demokrata-Liberális Pártból álló kormánykoalíciót, hogy használja ki a parlamentben levő túlnyomó politikai többségét, és állítson fel egy egyértelmű ütemtervet a tényleges decentralizáció megvalósítására. „Akkor tudjuk elkerülni négyévente előforduló törvénytelenségeket, a helyi közösségek érdekei ellen irányuló cselekedetek, ha a decentralizációs folyamat befejeződik.” - áll a dokumentumban.

A felhívást az Európa Parlamenthez, valamint az Európai Unió tagállamainak romániai képviseletéhez is eljuttatták.

A történelmi magyar egyházak háromszéki vezetői a magyar intézményvezetők védelmében tiltakozó felvonulást terveztek vasárnapra, Sepsiszentgyörgyre. Mint ismeretes, a két kormánypárt Kovászna megyében fele-fele arányban osztotta el egymás között az intézményvezetői tisztségeket. Eddig György Ervin prefektust váltották le tisztségéről, de várhatóan a megyei intézményvezetők cseréjére is sor kerül.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés