Elhalasztották a vájárok a péntekre tervezett bukaresti tüntetést
A korábbi tervektől eltérően pénteken nem lesz bányászfelvonulás Bukarestben – szögezte le csütörtökön a Krónika érdeklődésére Marin Condescu, az olténiai bányászszakszervezeteket tömörítő Országos Bányászközpont (CNM) elnöke.
Közlése szerint a tüntetés azért marad el, mert a nyárra tervezett felvonulássorozat első, július 7-ei petrozsényi megmozdulása után Ioan Codruþ ªereº gazdasági és ipari miniszter kedden értesítette Condescut: pénteken 12.30-ra egyeztetésre hívja Bukarestbe a CNM vezetőit, illetve a munkaügyi és a pénzügyi tárca képviselőit.
ªereº szerint az egyeztetésen többek között az elbocsátások utáni 25 ezer erős lejes végkielégítés, illetve a további juttatások összegének növeléséről esik szó. Ezenkívül tárgyalnak a bezárt bányák és a bányavidékek rehabilitálásáról, az ágazat költségvetésének kiegészítéséről, illetve a fennmaradó bányák beruházási tőkebővítéséről – azaz összességében azokról az elvárásokról, amelyekért a CNM július 7-én utcára vonult. A gazdasági és ipari miniszter ugyanakkor arra kéri a bányászokat: tegyenek meg mindent azért, hogy kitermeljék a téli szénszükségletet. A Krónika felvetésére, miszerint az ipari és gazdasági miniszter levele inkább pillanatnyi megoldások keresését, semmint távlati célok megfogalmazását sejteti, Marin Condescu kifejtette: „Valóban tűzoltás íze van az egésznek, és érthető a kormány aggodalma a téli szénszükséglet miatt. De mi világos választ várunk arra a kérdésre: kell-e Romániának a szénbányászat? Ha nem, mondják meg tisztán. Ha igen, akkor azt is közöljék, hogy milyen alapokból fejlesszük, illetve működtessük tovább.” Condescu a pénteki egyeztetések eredményétől teszi függővé a további tüntetéseket.
Az ország valamennyi bányája az olténiaiakhoz hasonló helyzetben van, ettől függetlenül az erdélyi szakszervezetek nem vettek részt a petrozsényi megmozduláson, és Bukarestbe sem mennének el. Erről beszélt a Krónika érdeklődésére a ploieºti-i székhelyű Országos Széntársasághoz (SNC) tartozó erdővidéki szakszervezet elnöke, Mircea Ghinea, illetve szilágysági kollégája, Eugen Scurt. A két szakszervezeti képviselő azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy kedden az SNC-hez tartozó, érdekvédelemmel foglalkozó Concordia tömörülés elemezte a petrozsényi tüntetést. „Bár a gondjaink és a kilátástalanság szinte azonos a déliekével, jobb volt, hogy nem vettünk részt a felvonuláson. Ennek ellenére nem zárkózunk el: ha a Concordia úgy dönt, mi is bekapcsolódunk a tüntetésekbe” – magyarázta Mircea Ghinea.
Az ország európai uniós csatlakozását követően megszűnik az állami ártámogatás, ami a veszteséges bányák bezárását vonja maga után. Ez az intézkedés a Zsil-völgyiekre a jelek szerint csak 2012-től lesz érvényes, így ők továbbra is elzárkóznak a Condescu-féle kezdeményezéstől. A Zsil-völgyi bányászszakszervezetek ligájának (LSMVJ) elnöke, Lakatos Zoltán nem titkolja, hogy ilyen körülmények között felesleges tüntetni, és hozzáfűzi: céljaikat a tárgyalóasztalnál szándékoznak elérni. „Ígéretet már kaptunk, most már azokat a kormányhatározatokat várjuk, amelyek révén meg is kapjuk a beígért 200 milliárd erős lejt, valamint a fennmaradó bányák korszerűsítésére ígért, 30 millió eurós kölcsönt” – közölte Lakatos Zoltán, aki szerint a Zsil-völgyi bányák jó része az állami ártámogatás megszűnéséig nyereségessé tehető, ha azok elérik az évi 3 millió tonnás termelést. A LSMVJ elnöke arra alapozza derűlátását, hogy az Országos Kőszéntársaság (CNH) részvénytársasággá alakul át, és „nem fogja magával cipelni az eddig felhalmozott hatalmas adósságot”. A Zsil-völgyiek ugyanakkor abban is megállapodtak Ioan Codruþ ªereº gazdasági és kereskedelmi miniszterrel, hogy augusztustól kezdődően emelik a bányászok fizetését, a bányába való leszállás előtti meleg étel helyett pedig ebédjegyeket kapnak.
szóljon hozzá!