Hirdetés

A halál a közös nevező - Tárlat nyílt a kommunizmus áldozatairól Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A közös nevező: halál – ezzel a címmel nyitottak kiállítást Nagyváradon. A tárlaton a kommunista rendszerben kivégzett emberek fényképei és velük együtt jelöletlen sírokba temetett személyes tárgyaik láthatók. A kiállítást Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Kutató Központ igazgatója nyitotta meg a megyei könyvtárban.

Nagy Orsolya

2011. január 20., 09:322011. január 20., 09:32

Sokan gyűltek össze a könyvtárépület előadótermében, hogy a történészt meghallgassák, és a közönségben sok volt a gyerek is. „Hozzátok akarok beszélni” – jelentette ki Marius Oprea. A kommunista rendszer szolgái által elkövetett, máig büntetlen gyilkosságok feltárásán munkálkodó Oprea és régészcsapata 2006-ban kezdte meg az elmúlt rezsimben kivégzett és erdők szélén, utak mentén sebtében elhantolt emberek holttesteinek felkutatását.

Mint tegnap felidézte, egy ügyésszel folytatott korábbi beszélgetése miatt született meg az elhatározás benne: az ügyész ugyanis azt mondta, ahhoz, hogy a kommunista rendszert elítélhessük, éppúgy, mint bármilyen gyilkosság esetében, holttestekre van szükség. „Elhatároztam hát, hogy megkeresem és felmutatom az áldozatokat” – jelentette ki. Az általa vezetett intézmény becslései szerint a Ceauşescu-uralta Romániában több mint nyolcezer embert végeztek ki a hatóságok. A már négy éve tartó kutatási folyamatban huszonkét holttestet sikerült megtalálni, és keresztényi módon újratemetni – Marius Oprea ugyanis nagyon fontosnak tartja, hogy a testek exhumálásánál ne a rendőrség, hanem a lelkész legyen elsőként jelen. „Ez különböztet meg minket a kommunistáktól. Ezeket az embereket úgy kaparták el, mint a kutyákat” – mondta.

Érdekes adat, hogy a megtalált testek közül három nem kaphatott helyet a temetők hősöknek fenntartott parcelláiban, de Marius Oprea azt mondja, hogy az egyik Szekuritáté-vezető, aki bizonyíthatóan három embert is kivégzett, és később egy veteránokat tömörítő szervezet elnöke lett, elnyeri majd ezt a jogot.

„A kommunizmus nem történelem. Ma is az életünk része” – fogalmazott. A történész, aki korábban Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, biztos benne, hogy egyebek közt azért távolították őt el a mostani állami vezetés rendszeréből, mert túlságosan bolygatta a múltat, és olyan ötletekkel szolgált, amelyek kényelmetlenek voltak egyesek számára, akik annak idején szoros kapcsolatban álltak a rezsimmel. Felidézte például, hogy javasolt egy olyan törvényt, amely szerint a volt szekus tisztek hatalmas nyugdíját csökkentsék egy átlagnyugdíj szintjére – ám ezt lehetetlen volt kivitelezni.

Marius Oprea kijelentette: Románia csak névleg ítélte el a kommunizmus bűneit. „Egy olyan országban, amely valóban elítéli a múlt rendszert, már legalább egyetlen volt szekus rács mögött ülne azért, amit akkor tett. De egy sem ül ott” – szögezte le. A kiállítás, amely az ország kilenc városában, illetve Prágában is bemutatásra került már, február 11-éig látható a nagyváradi Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés