A gazdasági kapcsolatok erősítésére büszkék a szervezők

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A hét végén véget ér a tizedik alkalommal megszervezett marosvásárhelyi városünnep A gazdasági kapcsolatok és kiállítások, üzletember-találkozók az egyik legjelentősebb hozadéka a Marosvásárhelyi Napoknak – mondta a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester, aki úgy látja, hogy a kulturális, művelődési kapcsolatokat követően a gazdasági szféra is egyre erőteljesebbé válik.

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

A tizedik alkalommal megszervezett városnapok hétfőn szépségversennyel, táncbemutatóval, szórakoztató műsorral kezdődtek, amelyeknek az erre az alkalomra felépített nyári színpad adott otthont. Mint minden évben, ez alkalommal is átadták a díszpolgári, illetve a Pro Urbe díjakat azoknak a személyeknek, akik életükkel, munkásságukkal a várost szolgálták, annak gazdasági, kulturális fellendüléséért fáradoztak. A díszpolgári cím odaítéléséről az intézmények, illetve civil szervezetek ajánlatai alapján dönt az önkormányzat.
A gazdasági vásár csütörtök délelőtt nyílt meg a főtéren, ahol a személygépkocsiktól a virágkertészeti kellékekig, ruhaneműktől, lakberendezési és kozmetikai cikkekig minden megtalálhatók. Annak ellenére, hogy tíz év után az önkormányzat első alkalommal döntött úgy, hogy a megakoncerteket a városon kívül, a lóversenypályán szervezzék, a rendezvények zömének a vár ad otthont. Csütörtökön a hangos felvonulást követően megnyíltak a sörmérések, lacikonyhák, a színpadot pedig a népi együttesek és színjátszó csoportok után a rockegyüttesek uralják. Csegzi elmondta, a változékony időjárásra való tekintettel döntött így a hivatal, hiszen esőben a lóversenypályán sár van, a vásárhelyieket pedig nem lehet arra kényszeríteni, hogy ott szórakozzanak. A Kultúra várának nevezték volna idén a marosvásárhelyi erődítményt, ha az időjárás nem szólt volna közbe. Pénteken délelőtt a polgármesteri hivatal és a helyi tanács az ITD Hungaryval közösen üzletember-találkozót szervez a Continental Szállóban. A téma a régió gazdasági fejlesztése, a lehetőségek kiaknázása, megismertetése a beruházókkal, üzletemberekkel.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek