Hirdetés

A fesztiválokon is spórolnak az önkormányzatok

•  Fotó: Fried Noémi Lujza

Fotó: Fried Noémi Lujza

A tavalyinál is szűkösebb költségvetésből kénytelenek megszervezni az idei városnapi ünnepségeket a helyi önkormányzatok – nyilatkozták egybehangzóan a Krónika által megkeresett erdélyi és partiumi polgármesterek. Mint kiderült, már tavaly megérezték a válság hatását, de idén további megtakarítások szükségesek.

Bálint Eszter

Szucher Ervin

Nagy Orsolya

2010. február 01., 08:262010. február 01., 08:26

Úgy tűnik, nyitott kapukat döngetett múlt heti kijelentésével Emil Boc miniszterelnök, amikor arra szólította fel a polgármestereket, hogy próbáljanak minél kisebb költségvetésű városnapi ünnepségeket tető alá hozni, mivel az idei év még szűkösebb lesz anyagi erőforrásokban.

A kormányfő leszögezte, a legjobb az lenne, ha erre a célra a városok, községek vezetői egyáltalán nem fordítanának közpénzeket, s csak akkor szerveznének ünnepségeket, ha az erre a célra fordítandó összegeket a magánszféra tudja biztosítani. A Krónika által megkeresett polgármesterek úgy vélekedtek, idén mindenképp kevesebb pénz jut hasonló célokra, ám már tavaly is le kellett faragniuk a városnapi költségvetésből.

Nem kifizetődő rendezvények

„Nem kell nekünk ahhoz a miniszterelnök úr, hogy megmondja, hogy veszteségesek a városi rendezvények” – szögezte le a Krónika kérdésére Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Mint tájékoztatott, az elmúlt évben 2008-hoz képest mintegy negyven százalékkal csökkent a költségvetésből erre a célra fordított összeg – pontosabban a Városi Művelődési Ház büdzséje, ez az intézmény felelős ugyanis a városnapok és hasonló események szervezéséért.

Bár a rossz gazdasági helyzetet az önkormányzatnál a költségcsökkentés különböző módozataival próbálják kezelni, egyebek közt egy újabb, immár másfél éven belül negyedik leépítési hullám is közeleg, az elöljáró azt szeretné, ha a kultúrház költségvetése nem szenvedne idén újabb csorbát. A legjelentősebb rendezvényeken, a júniusi várnapokon, illetve az októberi Nagyváradi Őszön pedig hiába fizetnek a helyért a lacikonyhák, vidámparki látványosságok, lángossütők és bóvlistandok működtetői, a bevétel meg sem közelíti a város által a rendezvényre fordított összeget – tudtuk meg.

A Nagyváradi Őszt, benne a város napját tavaly már tizennyolcadik alkalommal rendezték meg. Biró úgy véli, a hagyományos városi programok, de azok is, amelyek főként a magyar közösséghez szólnak – ilyen például az évről évre megrendezett virágkarnevál, amelyre Debrecenből hoznak át virágkocsikat –, túl fontos közösségmegtartó erőt képviselnek ahhoz, hogy válság címén lefaragjon belőlük a város.

Helyi előadókkal lehet spórolni

Pénteken tárgyalt Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester beosztottjaival a városnapi költségek lefaragásáról. Mivel a nevesebb együtteseknek ára is van, az elöljáró szerint a legtöbbet a várszínpadi esti produkciókon lehetne spórolni. „Éppen ezért valószínűleg idén kevesebb bukaresti és budapesti együttest hívunk meg, átengedve a teret a marosvásárhelyi csapatoknak. Szerintem csak az utolsó estére kellene hívni ismert együtteseket” – vélekedett Csegzi. Az alpolgármester úgy véli: nem is baj, ha nem zsúfolódik be annyi ember a várba.

Az utóbbi években a szervezők is igyekeztek minél több alternatív programot kínálni. Ekképpen sikerült kihasználni a kétezer befogadó helyes nyári színházat, valamint a Luxor áruház mellett felállított kisebb méretű színpadot. „A marosvásárhelyi önkormányzat eddig sem pazarolt, a legtöbb városnapi akciót a szponzorok támogatásaiból és az árusoktól származó bevételekből fizettük” – hangsúlyozta Benedek István. Ugyan nem készített kimutatást, de az RMDSZ-es tanácsosok frakcióvezetője úgy véli, más nagyvárosokhoz viszonyítva a gazdag kínálat ellenére a Marosvásárhelyi Napokon nincs nagy flancolás.

Az ünneplésre mindenképp szükség van

„Székelyudvarhelyen a rendezvények java részét vállalkozók, egyesületek szervezik, és ezeket a polgármesteri hivatal általában támogatja, vagy éppen kezdeményezi. Mi nem egy produkciós iroda vagyunk, éppen ezért csak néhány rendezvénynek vagyunk a szervezői” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester.

Mint részletezte, már tavaly elkezdődött a spórolás, hiszen csak feleannyit költöttek rendezvényekre, mint az előző évben. Bunta szerint azonban egy városnak mindenképp szüksége van a  hasonló jellegű rendezvényekre, hiszen „mind a turizmusnak, mind a gazdaságnak jót tesz, ha él, pezseg  a város”. Bunta arról is beszámolt, hogy idén nemcsak két tudományos konferenciával bővül a város rendezvénypalettája, hanem a Szent István-nap megszervezését is tervezik.

Mint elmondta, próbálnak minél kisebb költségvetésből gazdálkodni, ennek egyik módja például, hogy nem drága, külföldi előadókat fognak elhívni, hanem helyi tehetségeket, művészeket mutatnak be. „Nem a pompa fontos, hanem a rendezvény, ami szükséges a társadalomnak” – sommázott az elöljáró.

A turisztikai minisztérium honlapján közzétett adatok szerint tavaly csak augusztus folyamán 376 különböző város- vagy faluünnepet, fesztivált szerveztek Románia-szerte. Az ezzel járó költségeket szinte meg sem lehet becsülni, szakértői vélemények szerint az azonban egyértelmű, hogy a fesztiválokkal járó kiadások több mint 90 százalékát közpénzekből fedezték.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés