A Bolyai vendége volt az MTA elnöke

Ötmillió forintnál is többet kaphat a borzonti turisztikai központról szóló díjnyertes pályázat Ötmillió forintnál is többet érhet a bolyais diákok által írt díjnyertes pályázat, miután Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke (középen) a többletkiadás finanszírozását is megígérte. Az együttműködési szerződést Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (balra) és Bálint István, a Bolyai-gimnázium igazgatója írta alá.

Gazda Árpád

2006. május 24., 00:002006. május 24., 00:00

Együttműködési szerződésben vállalta Vizi E. Szilveszter, hogy az OTP Bank Fáy András Alapítványa ötmillió forinttal támogatja azt a turisztikai-kulturális központot, amelyet a Gyergyói-medencében, Borzont faluban építenek fel. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, aki egyben az alapítvány kuratóriumának vezetője, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban szervezett ünnepségen írta alá a dokumentumot, miután az OTP alapítványa által meghirdetett pályázaton a bolyais diákokból álló csoport vehette át az első díjat. A pályázatban megjelölt virtuális
5-5 millió forintot, amit a diákoknak az üzleti tervben kellett felhasználniuk, különdíjként a valóságban is a nyertesek rendelkezésére bocsátják. A két első helyezett, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai Időutazás Székelyföldön címmel benyújtott tervükkel, a csornai (Magyarország) Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulói pedig Papirusz Kft. című (tanszerbolt létrehozását célzó) pályázatukkal arattak sikert. „A 21. században rendkívül fontos, hogy az egyén ne csak saját magára gondoljon, hanem arra a közösségre is, amelyből származik, vagy amelyben él” – értékelte az akadémia elnöke a bolyaisok munkáját.
A nyolc kitüntetett tanuló lapunknak elmondta, a pályázati részvétel játéknak indult, azzal a feltételezéssel, hogy ha volna ötmillió forintjuk, akkor azt hogyan költenék el okosan, a közösség javát szolgálva. „Nem is sejtettük, hogy ekkora a tét, mi csak a virtuális ötmillióról tudtunk” – mondták a díjazottak.
Bálint István, a Bolyai igazgatója kifejtette, az iskola diákjainak és tanárainak teljesítőképességét bizonyítja az első díj. Az igazgató szerint a tegnapi esemény jelképes alapkőletételként is felfogható. „Megmutatjuk ezzel a lehetőségeket, amelyekért érdemes itthon megmaradni” – hangsúlyozta díszbeszédében Bálint István, hozzátéve, hogy a területet kijelölték, egy hónapon belül pedig a munkálatok is elkezdődhetnek. Az OTP Bank Fáy András Alapítványa meglepetéssel is szolgált. A felek már fél órája túl voltak a szerződés aláírásán és a meghitt koccintáson, amikor Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója az állófogadáson bejelentette, hogy az OTP az ötmillió forinton kívül a vélhetően 500 ezres többletkiadást is finanszírozza. Csányi elmondta, a borzonti turisztikai központ sorsa sok mindenben hasonlítható a bank sorsához. „Valamikor mi is egy kis bank voltunk, melyet külföldi befektetőknek akartak eladni. Ma a térség egyik legnagyobb pénzintézményévé nőttük ki magunkat” – mondta a vezérigazgató. Borsos Szabolcs, a pályázatkészítő diákok tanára elégedetten nyugtázta a sikert. „A díjnyertes diáklányok nemcsak megálmodták a projektet, de a működtetésében is részt vállalhatnak, hiszen még tizedikesek, előttük a pályaválasztás lehetősége” – tette hozzá. Az ünnepségen részt vett György István, Gyergyóalfalu polgármestere is, aki tanárként és községi elöljáróként is nagyra értékelte a pályázatot. Lapunknak kifejtette, a vidék fellendítésében is szerepet játszhat a komplexum, a Bolyai szelleme a községre is jó hatást gyakorol majd. Antal Erika, Szucher Ervin
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében