
Fotó: A szerző felvétele
2011. február 18., 09:352011. február 18., 09:35
A választmányi ülésre ellátogató Markó Béla minden bizonnyal utolsó politikai beszámolóját tartotta meg az RMDSZ szövetségi elnökeként Nagyváradon, a tisztújító kongreszszus jövő heti helyszínén. A leköszönő elnök azt mondta, utódjának az lesz a fő feladata, hogy az eddigi célokért, a kisebbségi törvényért, a régiók átgondolásáért és átszervezéséért, illetve az oktatási törvény minél jobb alkalmazásáért mindent megtegyen, és törekedjék arra, hogy a szervezet tagja maradjon a mostani kormánykoalíciónak, amíg csak működik. Kiemelte: jelenleg lényeges lenne megtudni, hogy az ellenzék mit gondol az etnikumközi kapcsolatokról, illetve a gazdaság fellendítésének lehetőségeiről. Markó Béla ugyanakkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra utalva kijelentette, azok a szervezetek, amelyek most radikálisabb nézeteket vallanak például az Európai Parlamentben, valójában az RMDSZ-től hozták az ideológiájukat.
A bihari választmányi tagok előtt bemutatkozott a szövetségi elnöki tisztségre pályázó három jelölt, Olosz Gergely, Eckstein-Kovács Péter, illetve Kelemen Hunor. Olosz beszédében a szövetség belső, strukturális megújulását, ehhez kapcsolódóan a helyi érdekek érvényesítését emelte ki fontos célként. Hangsúlyozta: az RMDSZ és a magyar közösség sokkal erősebb is tudna lenni, mint amilyennek mutatkozik, ezért fontos, hogy a szövetség minden magyar embert meg tudjon szólítani. Olosz a Fidesszel ápolt viszony fontosságára is felhívta a figyelmet éppúgy, mint Eckstein-Kovács Péter a választmányi ülést megelőző sajtótájékoztatóján. Az ülésen Eckstein kijelentette: támogatja a regionális szervezetek létrehozását, és fontos célként említette az RMDSZ-en kívüli erőkkel való jobb kapcsolattartást. Kelemen Hunor szintén kiemelte a magyarországi kormányzó koalícióval való hűvös viszony problémáját, amelyet szerinte őszinteséggel és a meglévő jó személyes kapcsolatok intézményesítésével lehetne megoldani. Kijelentette: amennyiben megválasztják, a kongresszus után javasolni fogja a partneri kapcsolat hivatalossá tételét.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.