A Besenyői-tóért harcol a maksai önkormányzat

A Besenyői-tó tulajdonjogát próbálja megszerezni a maksai önkormányzat. Oláh Badi Álmos, a háromszéki község polgármestere elmondta, a mesterséges tó jelenleg nem hoz hasznot a településnek.

Gazda Árpád

2006. május 25., 00:002006. május 25., 00:00

Kovászna megye
„Hétvégeken a vízpartot elözönlik a látogatók, de felügyelet hiányában ezt a jelenséget inkább lehet vandalizmusnak, mint turizmusnak minősíteni” – fogalmazta meg a polgármester. „Megfelelő gazdálkodás esetén a mesterséges tó hatalmas turisztikai potenciállal rendelkezik, érdemes harcolni érte” – fejtette ki Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
A tó jelenleg az állam tulajdona, és a Kovászna megyei talajfeljavító vállalat felügyelete alatt áll. „Egy ideig az önkormányzat birtokolta a tavat, azonban néhány éve kormányhatározattal, a megyei elöljárók megkérdezése nélkül újra az állam tulajdonába került” – magyarázta a megyei tanács elnöke. Demeter János hozzáfűzte, a tó ügyében döntési joggal bíró Râmnicu Vãlcea-i területi vízgazdálkodási hivatal képviselői szerint a vízgazdálkodás felügyeleti joga nem kerülhet az önkormányzathoz. Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor megígérte, kormányhatározat-tervezetet nyújt be arra vonatkozóan, hogy a tó az állam birtokából a község tulajdonába kerüljön. Tervezésekor a Besenyői-tónak két szerepet szántak: víztározóul szolgált, ugyanakkor a maksai és szépmezői szántóföldek öntözését biztosította; utóbbi rendeltetése a földek visszaszolgáltatása után megszűnt. A tó jelenleg az árvízvédelemben játszik szerepet: esőzések idején itt fogják fel a hegyekből lezúduló vizet, hogy csökkentsék a Feketeügy folyó gátjaira nehezedő nyomást. Amikor a tó szintje egy méterrel megemelkedett, fokozatosan leengedik a vizet, hogy készen álljanak a következő árhullámra. A halászatot a Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület felügyeli, az állammal azonban nem kötöttek erre vonatkozó szerződést.

Fürdésre alkalmatlan a besenyői- és a rétyi-tó
Nem ajánlott a fürdés a Besenyői- és a Rétyi-tó vizében – hívja fel a figyelmet a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság közleménye. A két tó vize, illetve a környéken biztosított higiéniai körülmények ugyanis nem felelnek meg a törvény előírásainak. Az illetékesek ezért nem adtak egészségügyi engedélyt a tavak gondnokainak, illetve azt tanácsolják a helyi lakosságnak és a turistáknak, hogy ne fürödjenek a két tóban. Az igazgatóság felhívta a maksai és a rétyi önkormányzatok figyelmét, hogy a tavak környékén állítsanak fel tájékoztató táblákat, amelyeken tüntessék fel, hogy a terület nem rendelkezik egészségügyi jóváhagyással, és a fürdés nem ajánlott. A két tóra felügyelő talajfeljavító vállalat évek óta nem rendelkezik közegészségügyi engedéllyel: az illetékes hatóság képviselői elsősorban a megfelelően kiépített tisztálkodási lehetőség és az illemhely hiányát kifogásolják. Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében