Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00
A tusnádi EU-tábor fő előadása különben a sajtó szabadságáról és/vagy függőségéről, a politika és a sajtó viszonyáról szólt. A meghívottak a tábori hallgatóság korának – megközelítőleg átlag 19 év – megfelelően inkább poénosabb, sok példával, esetbemutatóval megtűzdelt előadásokat hoztak össze, olykor egymással is vitatkozva. „Ha az Ezer Székely Leány Napján történt eset – egy elszabadult ló megrúgott egy újságírónőt, akit fejsérüléssel és regresszív amnéziával szállítottak kórházba – máshol történik, akkor ott már rég lemond a polgármester, lemond az ezer székely leány, és lemond a ló is, vagy legalábbis ezt szorgalmazza a média. Nálunk ez alig érte el az újságok ingerküszöbét, mindössze két helyen jelent meg a hír” – illusztrálta a média mai állapotát Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Szerinte a szakmai felkészületlenség és a piac hiánya miatt mind a politikának, mind a gazdasági érdekeknek kiszolgáltatott a média, és nem tudja betölteni a harapós kutya szerepét, a hatalom kordába szorítását.
Tamás Sándor képviselő szerint viszont pont fordított a helyzet, a politika alárendelődik a médiának, nem a média politizálódik, hanem a politika mediatizálódik. „Ma átlag nyolc másodpercre jelenik meg egy politikus a televízióban, és ez maximum egy rövid mondat elmondására elég” – illusztrálta a politikusok kiszolgáltatottságát Tamás Sándor. „A kamerák az elszundító, ne adj’ isten orrukat piszkáló képviselőkre vadásznak, nem a politikai véleményükre kíváncsiak. Ezért egy időben rendszeresen pödörtem a bajszom, tudatosan kihasználva a tévék kíváncsiságát” – tette hozzá. Kelemen Attila Ármin, az Erdély FM rádió igazgatója kijelentette, az újságíró nyilvánosan nem beszél manipulációról, hanem cselekszi. A média mint manipulációs eszköz című előadásában elmondta, a romániai magyar médiában igen gyakori manipulációs eszköz a félelem és a tekintély. „Tőkés László például két lábon járó tekintély, manipulációs hatása politikai vélemény vagy cselekvési program nélkül is működik – fogalmazott Kelemen. – Markó Béla esetében is tetten érhető a tekintély mint manipulációs eszköz, ez azonban jobbára csak az RMDSZ belső kommunikációját érinti” – tette hozzá.
A hiányzó Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke helyett Kovács Péter alelnök elemezte az RMDSZ-kampányok kommunikációs hibáit. „Időnként szabályos lökdösődés folyik Markó Béla hátánál, hogy ki lépjen be vele együtt a sajtótájékoztatóra, kit mutassanak meg vele együtt a kamerák. Kevés azonban a kommunikátorunk, ezért jelenik meg ugyanaz a három-négy arc minden hír mellett” – jellemezte a helyzetet Kovács Péter. A kritikus hangú, pörgő szövegek sem szabadították fel a közönséget, az előadások végén nem akadt kérdező táborlakó. A hiányzók sorát tegnap megnyitó Markó Béla és Újhelyi István MSZP-alelnök mellett ma Kelemen Hunor és Nagy Zsolt is növelte. A Krónika információi szerint Markó várhatóan pénteken és szombaton lesz a táborban. Csütörtökön részt vesz a csíki területi szervezet küldöttgyűlésén, majd a csíki közönségnek is bemutatja a Bookart kiadó által megjelentetett két könyvét, a Hány életünk volt című szonettgyűjteményt, és a gyermekeknek szánt Pinty és a többiek-et. A könyvek azáltal kerültek a figyelem középpontjába, hogy a kiadó gyanúsan magas jogdíjat fizetett megjelentetésükért. Az ügyet a korrupcióellenes ügyészség is vizsgálja.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.