
Erdélyi „turnén”. Az AUR kedden Kolozsváron „fújt gyülekezőt” szimpatizánsainak, szerdán pedig Temesváron szervezkedik
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A Temesvár Társaság határozott elutasítással reagált arra a hírre, hogy George Simion és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjai részt akarnak venni egy, az 1989-es forradalomra való megemlékezésnek szentelt szerdai eseményen.
2020. december 16., 15:442020. december 16., 15:44
2020. december 16., 16:072020. december 16., 16:07
A Temesvár Társaság közleményben fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy George Simion és pártja tagjai részt vegyenek a szerda délutánra meghirdetett megemlékezésen.
A Temesvár Társaság az Adevărul.ro hírportál szerint hangsúlyozta, hogy december 16-a fontos nap az 1989-es temesvári események szempontjából, hiszen ez volt a tüntetés első napja,
A társaság szerint az ötlet, hogy George Simion, egy ultranacionalista párt vezetője, éppen ezen a napon látogat Temesvárra, számukra nem elfogadható, és tiltakoznak ellene. Többek között azért is tiltakoznak, mert
A közlemény szerint Francisc Tobă egy volt PSD-s képviselő, aki a forradalom szebeni eseményeiben vett részt, eljárás is indult ellene, ám az ügy lezárta előtt Adrian Năstaséhez fordult politikai támogatásért. Nicolae Roman neve többször is feltűnik a Forradalom Emlékezete nevű temesvári egyesület által szerkesztett kötetekben, mint a forradalom elfojtásának támogatója.
A Temesvár Társaság közölte, George Simionnak mint pártelnöknek, illetve mint a jelöltlisták összeállítójának meg kéne tagadnia, hogy ilyen személyek legyenek mellette, illetve azonnali lemondásra kéne felszólítania őket. A társaság úgy fogalmazott, hogy amíg Simion nem teszi meg ezeket a lépéseket, nem tudják elhinni, hogy jó szándékkal szeretne csatlakozni a temesvári hálamenethez.
– jelentette ki a társaság. Továbbá azt is hangsúlyozták, hogy Temesvár mindig is elutasította és most is elutasítja a nacionalizmust.
– fogalmazott Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
Emlékeztetnek: az 1990-ben megfogalmazott Temesvári kiáltvány 4. pontja kategorikusan kimondja, hogy a nacionalizmusnak nincs helye Romániában, éppen ezért a társaság úgy érzi, hogy az AUR tagjainak jelenléte egy temesvári megemlékezésen provokáció, a forradalom és a Temesvári kiáltvány eszméinek profanizálása lenne.
A forradalom emlékének szentelt hálamenet este hat órakor kezdődik a Mária téren, a református templom előtt, míg a Románok Egyesüléséért Szövetség délután 5 órára, a Győzelem térre hirdetett gyülekezőt.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a román–magyar megbékélés szükségességére hívta fel a figyelmet az 1989-es romániai forradalom 31. évfordulója alkalmából tartott temesvári rendezvény megnyitóján, kedden.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!