
Visszanyerheti régi patináját. Szász János alpolgármester a szőkefalvi kastély előtt
Fotó: Szucher Ervin
Már csak egy minisztériumi aláírás hiányzik ahhoz, hogy a vámosgálfalvi önkormányzat megvásárolhassa a szőkefalvi Petrichevich-Horváth Dániel kastélyát. A községháza részben szociális, részben idegenforgalmi rendeltetést szánna az alapos javításra szoruló Maros megyei épületcsoportnak.
2019. szeptember 25., 08:092019. szeptember 25., 08:09
„A pénz megvan, a Maros Megyei Tanács nem élt az elővásárlási jogával, és ha minden jól megy, az elkövetkező hetekben a művelődési minisztérium is lemond róla, így még az idén megköthetjük az üzletet” – újságolta örömmel a szőkefalvi kastély körüli fejleményeket Balog Elemér, Vámosgálfalva polgármestere. Amennyiben a vásár létrejön, régi álma teljesülne a Dicsőszentmárton szomszédságában fekvő község szinte valamennyi lakójának. Egyrészt sikerülne megmenteni az enyészettől a csaknem két évtizede üresen álló, 18. századi építészeti remekművet, másrészt elkezdődhetne egy szociális központ kialakítása a kastély egy részében.
A helyi tanács egy évvel ezelőtt hivatalosította vásárlási szándékát; azóta a megye RMDSZ-es polgármesterei is befizették a 15-15 ezer lejes úgynevezett szolidaritási hozzájárulást, amellyel településük évente hozzájárul egy-egy nagyobb, a közösség számára fontos projekt megvalósításához. Balog Elemér tisztában van azzal, hogy
A polgármester viszont bizakodó, és reméli, hogy előbb-utóbb megjelennek az uniós pályázati kiírások is. Állandó és sikeres pályázóként jól tudja, hogy a helyi, aránylag szűkös költségvetésből lehetetlen feljavítani a teljes épületegyüttest.
Már régen jobbra fordulhatott volna a szőkefalvi kastély sorsa, ha az örökösök élnek a törvény adta lehetőséggel, és visszaigénylik őseik jussát. Balog elődei szinte könyörögtek a leszármazottaknak, hogy nyújtsák be igénylési kérésüket, ám
A részben parkosított, nagy udvarral rendelkező kastély közvetlenül az államosítás után ugyan a néptanács tulajdonában került, azonban nem sokkal később átvette a termelőszövetkezet, majd az állami mezőgazdasági vállalat „tette rá a kezét”.
Tizenegy, Dicsőszentmárton környékén létesített gyümölcsfarm központi irodája, kantinja, és a távolabbi vidékekről hozott napszámosok szálláshelye volt itt. Ugyanakkor a szocialista aranykorát élő szőkefalvi borászat a magas pártfunkcionáriusok kedvenc borozóhelyévé nőtte ki magát. A rendszerváltás után egy mezőgazdasági társulás, majd a kétes kimenetelű mezőgazdasági üzleteiről elhíresült Triţă Făniţă birtokába került. Mivel a politikus-vállalkozó üzlete csődbe ment, az adósságok fejében az állami földalap (ADS) többek között a Făniţă tulajdonában lévő kastélyt is lefoglalta.
A polgármesteri hivatal hiába jelezte 2017 áprilisában, hogy élne az elővásárlási joggal, az ADS illetékesei még csak a versenytárgyalás feladatfüzetét sem voltak hajlandók bemutatni. Egy bákói meg egy neamţi cégnek küldték el, így az önkormányzatnak most a bârai Balky Com Kft.-től kell visszavásárolnia a kastélyt és a hozzá tartozó kéthektáros területet.
A mára leromlott állapotba került, helyenként beázó kastély reprezentációs helyiségei és lakosztályai valamikor fényűzően voltak kialakítva. Keresztes Gyula néhai marosvásárhelyi műépítész leírása szerint a falakon belső párkányok, a mennyezeteken stukkódíszek, keményfa ajtók, ablakkeretek és bélletek, falburkolatok, porcelán kályhák és díszes lépcsők tették lakályossá az épület belsejét.
„Még néhány darab lehet a faluban, a többit egy németországi vállalkozó felvásárolta, a faluban nyitott műhelyében restaurálta, majd kamionszámra küldte ki Nyugat-Európába” – állítja a polgármester. Balog Elemér viszont azt szeretné, ha a megmaradt néhány darabot az önkormányzat venné meg, és helyezné vissza a kastélyba. Helyettese, Szász János alpolgármester, miközben végigvezet a főépületen, egy csinos csempekályhát mutat, mint egyetlen értékes darabot, amit nem hordtak szét. Azon kívül a volt állami gazdaság ötvenes–hatvanas évekbeli bútorzata és archívuma porosodik az apró kis irodákra feldarabolt bálteremben, a falakat pedig nem a családtagok portréi, hanem kifakult Grigorescu-reprodukciók ékesítik.
Egyébként a számos említésben Petrichevich-Horváth-kastélyként szereplő épület a művelődési minisztérium A kategóriás műemléklajstromán már Rhédey–Rothenthalként szerepel. Mindkét változat helyes: derül ki Horváth Tilda kutatásaiból. A 20. század elején a birtok özvegy Rothenthal Henrikné Wesselényi Margit tulajdonát képezte. Egy évszázaddal korábban viszont a birtok a kisrédei gróf Rhédey családé volt, és a Rhédey Stefánia Wesselényi Istvánnal 1859-ben kötött házassága révén került Wesselényi-kézre.
A házasságból született két lány közül Margit báró Rothenthal Henrikhez ment férjhez. A másik lány, Sarolta gyermekét, Stefániát 1911-ben báró Petrichevich–Horváth Artúr vette feleségül.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!