
Román sztárparádé lesz az idei szatmárnémeti városnapokon, a betervezett egyetlen magyar együttes neve pedig még mindig nem ismert.
2015. április 21., 20:212015. április 21., 20:21
2015. április 21., 20:212015. április 21., 20:21
Dorel Coica polgármester kedden elmondta: május 29-én a BUG Maffia, szombaton a Smiley&Friends és a Holograf, vasárnap a Pro Consul és a Voltaj koncertezik.
Az olténiai származású elöljáró szerint kulturáltabb lesz az idei ünnep a tavalyinál, mivel megpróbálják kizárni az árusok közül a „déli színes bőrűeket”, és előnyben részesítik a helyieket. Két színpad lesz felállítva, egy folkszínpad is várja majd a szórakozni vágyókat, délelőttönként pedig a gyerekeknek szerveznek programokat.
Coica elmondta: a kereskedők számára a tarifa nem változik, 17 lej lesz egy négyzetméter egy napra. A költségeket a városi kasszából megítélt 280 ezer lejből, illetve a tervezett 50 ezer lejnyi bevételből kívánják fedezni.
A programfüzet szerint egyetlen magyar együttest hívnak meg, amely péntek este koncertezne, azonban név nem szerepelt a kijelölt időpontnál. „Jöjjenek ajánlatokkal, mondják meg önök, melyik magyar együttest hívjuk meg” – szólította fel a sajtósokat a polgármester, aki szerint hiába kértek javaslatokat az RMDSZ helyi képviselőitől, nem kaptak.
A Krónika felvetésére, miszerint a város 35 százalékot kitevő magyar lakossága egynél több magyar fellépő meghívását indokolná, az elöljáró annyit válaszolt: megduplázta a Partiumi Magyar Napok költségvetését, idén 80 ezer lejt adnak az eseményre, ahol kizárólag magyar programokat szerveznek.
Elismerte, az RMDSZ helyi képviselői részéről többen is azon az állásponton vannak, hogy nem kell erőltetni a magyar műsort a városnapokon, az erre szánható összeggel a hivatal inkább támogassa az Identitás Alapítvány és az RMDSZ közös rendezvényét.
Lapunk megkeresésére Magyar Loránd, a szövetség városi tanácsi frakciójának vezetője viszont leszögezte, nem értenek egyet a városháza eljárásával, ami kirekesztő a kisebbségekkel szemben. Hozzátette: fel vannak háborodva, és a kifogásaikat közlik a polgármesterrel.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!