Hirdetés

A román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát ünnepelték Kolozsváron

Száz éve folyik román nyelvű oktatás az 1872-ben alapított, egykori Ferenc József Tudományegyetemen •  Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő

Száz éve folyik román nyelvű oktatás az 1872-ben alapított, egykori Ferenc József Tudományegyetemen

Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő

Klaus Johannis román államfővel ünnepelték a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben indított román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát.

MTI

2019. szeptember 30., 14:242019. szeptember 30., 14:24

2019. szeptember 30., 16:142019. szeptember 30., 16:14

Több mint tízezer diák és tanár vett részt a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elől induló felvonuláson a város főteréig, ahol a hat kolozsvári állami egyetem rektorai, Kolozsvár polgármestere, Kolozs megye önkormányzati elnöke, végül pedig Klaus Johannis köszöntötte a tanévkezdőket.

Az államfő társadalmi aktivitásra biztatta a diákokat. Elmondta:

Hirdetés

a diákélet nemcsak a szakmai felkészülés időszaka, hanem a nézetek ütköztetéséé, a társadalmi aktivizmus kialakulásáé is.

„Azt várom tőletek, hogy tegyétek a román társadalmat jobbá, élénkebbé, vibrálóbbá és versenyékesebbé!” – jelentette ki az elnök a centenáriumi zászlócskákat lobogtató diákoknak.

Emil Boc polgármester arra biztatta a Kolozsváron tanuló diákokat, hogy tanulmányaik elvégzése után is maradjanak a városban, és tegyék pezsgővé Kolozsvár életét.

Klaus Johannis reggel a Románia legnagyobb és legelismertebb egyetemének, a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek a centenáriumi tanévkezdésén vett részt. Felidézte: egykor ő maga is itt szerezte a fizikatanári diplomáját. Felidézte: Erdély és Románia egyesülése után már az első évben megalapították a kolozsvári román tudományegyetemet, mert kiemelt fontosságúnak tartották az oktatást.

Véndiák. Az államfő a Babeș-Bolyai egyetemen szerezte fizikatanári diplomáját •  Fotó: Facebook/Alaturi de Klaus Iohannis - Presedintele Romaniei Galéria

Véndiák. Az államfő a Babeș-Bolyai egyetemen szerezte fizikatanári diplomáját

Fotó: Facebook/Alaturi de Klaus Iohannis - Presedintele Romaniei

Klaus Johannis az egyetemen belül jelenleg megnyilvánuló toleranciát is méltatta. Megemlítette hogy

a BBTE ma román magyar és német tagozatokkal működik és ebben a három erdélyi kultúra több évszázados együttélése nyilvánul meg.

Ioan Aurel Pop rektor, aki a Román Akadémia elnöki tisztségét is betölti a 439. kolozsvári, és a 100. kolozsvári román akadémiai évet nyitotta meg. Elmondta: a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ma Románia legnagyobb és a nemzetközi rangsorokban legelőkelőbb helyen szereplő egyeteme. Diákjainak a száma eléri a 45 ezret, tanárai száma megközelíti a kétezret.

A multikulturális egyetem centenáriumi tanévnyitóján zenében hangzott el magyar és német szó:

az Örömóda egyik szakaszát magyarul, másikát németül énekelte az egyetemi kórus.

Amint Gaal György kolozsvári helytörténész az MTI-nek felidézte: a kolozsvári román tudományegyetem azt követően jött létre, hogy a városban berendezkedő román adminisztráció 1919. május 12-én a román királyság iránti hűségesküre szólította fel a városban 1872 óta működő magyar tudományegyetem tanári karát.

A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tanárai megtagadták a hűségesküt, ezért az 1902-re felépült főépületét, klinikáit és számos más épületét a teljes berendezéssel együtt át kellett adniuk a román kormányzótanács képviselőinek.

Gaal György szerint a román adminisztráció egy teljesen felszerelt, kulcsra kész egyetemet kapott, amelynek csak a tanári karát kellett megszerveznie. A magyar egyetem tanárai Budapestre menekültek, majd 1921-ben megalapították a szegedi tudományegyetemet.

A jelenlegi BBTE a második világháború idején visszatelepült, majd a román királyi dekrétummal is megalapított magyar tannyelvű (1945-től Bolyai János nevét felvevő) tudományegyetemnek és a háború után Kolozsvárra visszatért román tannyelvű, (1947-től Victor Babes nevét felvevő) tudományegyetemnek a román kommunista hatóságok által elrendelt 1959-es egyesítésével jött létre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés