
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Állásfoglalásban ítélte el a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az erdélyi magyar politikai alakulatok, hatóságok, közintézmények azon gyakorlatát, hogy politikai preferenciák alapján szelektálnak az újságírók között.
2020. szeptember 19., 08:292020. szeptember 19., 08:29
„A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) értetlenségét fejezi ki politikai szervezetek, helyi vagy központi hatóságok, közintézmények azon gyakorlatával kapcsolatosan, mely szerint politikai preferenciák alapján állítják össze a sajtóeseményeikre szóló meghívott és akkreditált újságírók listáját” – fogalmaz pénteken közzétett állásfoglalásában a MÚRE igazgatótanácsa. A szakmai szervezet hangsúlyozza: ez nem helyes, hiszen
Hozzáteszik, az újságírók joga a tájékozódásban semmilyen indokkal nem korlátozható, hiszen ezek feladata többek között felügyelni, hogy a politikusok hogyan bánnak az ideiglenesen rájuk bízott hatalommal. A média e kiemelt szerepét valamennyi emberi jogokat védő egyezmény, alapítvány és szervezet elismeri, emlékeztetnek.
ezért elítélünk minden olyan gyakorlatot, amely a közérdekű adatok megismerésének jogát, amely része a véleménynyilvánítás szabadságának, bármilyen okból korlátozza” – hangsúlyozza a szakmai szervezet.
Mint arról beszámoltunk, augusztus óta bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t arra, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira. Az Átlátszó.ro és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született,
küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej perköltséget is kell fizetnie.
Az alapfokú ítélettel kapcsolatban Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője közölte: bár Sipos Zoltán azt állítja, „semmilyen meghívást nem kapott az Ügyvezető Elnökség által szervezett sajtóeseményekre”, azokon részt vett, szóhoz jutott, feltehette a kérdéseit többször is.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen, utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira – írta szerdán a bukaresti G4media.ro portál. A szövetség úgy reagált: a portál munkatársa az alakulat több sajtóeseményén is részt vett, ahol a kérdéseit is feltehette.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!