Hirdetés

A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot

•  Fotó: Kiss Gábor

Fotó: Kiss Gábor

A Fehér megyei Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.

MTI

2017. november 19., 18:432017. november 19., 18:43

2017. november 19., 18:432017. november 19., 18:43

Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is beszédet mondott. Az államtitkár a rendezvény végén a magyar közmédiának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy

a templomfelújítás üzenet Európa és a világ felé arról, hogy az itteni szórványmagyar közösség meg akar maradni kereszténynek és magyarnak.

Hirdetés

Ezt azért tartja rendkívülinek, mert – mint megjegyezte – „Európa nyugati felében hiába van anyagi gazdagság, hiába bővelkednek sok mindenben, a lelkieknek egyre inkább a hiánya, lelki szegénység jelenik meg, aminek következtében templomok, egyházak szűnnek meg. (.) Helyettük pedig a muszlim vallás tör be és az veszi át a terepet. Itt egy kis közösség megmutatta, hogy érdemes küzdeni, érdemes templomot felújítani” – fogalmazott.

Az istentiszteleten igét hirdető Kató Béla, Erdély református püspöke a közmédiának elmondta:

amikor olyan templomot újíthatnak fel, amely a magyarság Kárpát-medencei legkorábbi időszakáig vezet vissza, az megerősíti a közösséget abban a tudatában, hogy olyan örökséggel rendelkezik, amelyet érdemes őrizni és táplálni.

L. Simon László korábbi kulturális államtitkár közölte: a magyar kormány azért támogat számtalan műemlék-felújítást a Kárpát-medencében, mert ezek valós, tárgyiasult bizonyítékai a magyarság történelmi jelenlétének. „Minden elhagyott, elvesztett szállásterületen is fel kell újítani, meg kell őrizni az épített örökséget az utolsó emléktábláig, az utolsó sírkőig” – fogalmazott a politikus, aki szerencsésnek tartja, hogy Küküllőváron, ha szórványban is, de életképes magyar közösség él.

•  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Fotó: Kiss Gábor

Diószegi László, a felújítást irányító Teleki László Alapítvány igazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy

a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán nyerték el azt a tíz-, majd harmincmillió forintos támogatást,

amelyből első ütemben a műemléképület kutatása, felmérése történt meg, elkészültek a felújítás tervei, és beszerezték a kivitelezéshez szükséges engedélyeket is. A második ütemben elkészültek az átfogó műemlék-restaurátori munkák: a tetőzet felújítása, a tartószerkezet megerősítése, a nyílászárók részleges cseréje, a homlokzatok és a templombelső restaurálása a középkori részletek bemutatásával, padlócsere és a jelentősebb kőelemek restaurálása. A Rómer Flóris Terv keretében sikerült további kétmillió forintot fordítani olyan munkálatokra, amelyek szükségességére a felújítás során derült fény – idézte fel Diószegi László.

Küküllővár református temploma az okleveleken először 1177-ben említett ispánsági vártól mintegy egy kilométerre délre, a mai település egy dombján áll. Az Árpád-kori falakat is őrző templomot először az 1332 évi pápai tizedjegyzékben említik. A rendhagyó alaprajzú templom egy széles nyugati toronyrészébe egy román kori templom jelentős maradványa ékelődik, amelyet egy nagyméretű gótikus templom struktúrájába illesztettek bele.

A templom nevezetességének egy olyan – mindeddig tatárfejnek hitt – falfestmény számított, amely a templomhajó padlásterében maradt meg. A mostani felújítást megelőző kutatások azonban azt erősítették meg, hogy a festmény egy Szent Kristóf-ábrázolás lehet, mely eredetileg az Árpád-korban épült keleti torony keleti homlokzatát díszítette, és a templom 15. századi átépítése során került a padlástérre.

korábban írtuk

Tatárfej helyett Szent Kristóf-ábrázolás lehet a magyar támogatásból felújított küküllővári templom kuriózuma
Tatárfej helyett Szent Kristóf-ábrázolás lehet a magyar támogatásból felújított küküllővári templom kuriózuma

Egy új kutatás szerint Szent Kristóf-ábrázolás lehetett a dél-erdélyi Küküllővár református temploma mindeddig tatárfejnek tekintett falfestménye.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés