2011. augusztus 22., 11:362011. augusztus 22., 11:36
Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetekre három komoly feladat vár a jövő év végéig, s a romániai népszámláláson, valamint a helyhatósági és a parlamenti választásokon is egységet kell mutatniuk.
A négy szervezetnek el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát az október-novemberi népszámláláson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében - fejtette ki.
A köztársasági elnök aláhúzta továbbá: ahogy most, úgy a jövőben, a Sándor-palotában is csak együtt ül le a négy erdélyi szervezet vezetőivel, mivel - mint fogalmazott - „ahogy Magyarországon hangsúlyozzuk a nemzet egységét, mert abban van az erő, ugyanúgy elvárhatjuk ezt a határon túli magyar szervezetektől is”.
A találkozón az RMDSZ részéről Borbély László ügyvezető elnök és Kovács Péter főtitkár, míg az MPP-től Szász Jenő elnök és Simon Csaba alelnök, az SZNT képviseletében Izsák Balázs elnök és Bíró Zsolt alelnök, valamint Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke vett részt.
Az államfő ezt követően a Kolozsvári Magyar Operában megnyitotta a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, s örömét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökségét Traian Basescuval, Románia köztársasági elnökével közösen vállalhatta el.
Schmitt Pál a továbbiakban úgy foglalt állást, hogy ma ismét felértékelődött a „sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra, (...) az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat”. Kiemelte továbbá, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát.
A köztársasági elnök vasárnap érkezett Erdélybe, ahol felkeresi a magyarpalatkai református iskolát, valamint a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot is. Schmitt Pál Kolozsváron találkozik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével és állami kitüntetéseket is átad.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.