Amatőr és hivatásos zenészek és zenekarok jelentkezését is várják a legszebb erdélyi magyar címért
Fotó: Facebook/Legszebb Erdélyi Magyar Dal
Hetedik alkalommal pályázhatnak erdélyi zenészek és zenekarok a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címre.
2021. szeptember 22., 10:422021. szeptember 22., 10:42
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által meghirdetett zenei pályázat célja, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot – közölték a szervezők.
Ezenkívül a közönség is javasolhat dalokat a díjra erdélyi előadóktól, a dalok nem lehetnek régebbiek 2020 júniusánál. A döntést mindkét kategória esetében szakmai zsűri hozza meg. A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni, sőt kifejezetten bátorítják az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát – hívták fel a figyelmet a szervezők. A versenyre magyar nyelvű, saját szerzeményű dalokat várnak. Tematikai és stílusbeli megkötés nincs, viszont a beküldött dalok szövege nem tartalmazhat gyűlöletbeszédet, nem lehet rasszista, felbujtó jellegű – közölték.
A gálaestre november 6-án kerül sor, a tervek szerint a zenekarok fizikai jelenlétével, de online is közvetítik majd a Legszebb Erdélyi Magyar Dal közösségi oldalán. További részletek EMKISZ honlapján és Facebook-oldalán olvashatók.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
szóljon hozzá!