A legfelsőbb bíróság elutasította a kolozsvári Marianum leányiskola visszaszolgáltatását

•  Fotó: BBTE/Magyar nyelv és irodalom szak

Fotó: BBTE/Magyar nyelv és irodalom szak

A bukaresti legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek a visszaszolgáltatását.

MTI

2021. november 11., 12:532021. november 11., 12:53

2021. november 11., 13:452021. november 11., 13:45

A szerdán kimondott ítélet kivonatát csütörtökön tették közzé a legfelsőbb bíróság honlapján. A bíróság megalapozatlannak találta és elutasította a kolozsvári Szent Mihály római katolikus plébánia fellebbezését az elsőfokú hasonló ítélet ellen.

A legfelsőbb bíróság azt is elutasította, hogy a plébánia alkotmányossági kifogása alapján az alkotmánybírósághoz forduljon az ügyben.

Amint a plébánia az első fokú ítélet után közölte: a római katolikus egyház által alapított kolozsvári leánynevelő intézet központi épülete 1910-11-ben épült, Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte fel 1911. december 10-én. A Marianumot a világháború alatt és az impériumváltás után is bővítette az egyház, így az erdélyi magyar közösség egyik legfontosabb iskolájává vált. Az 1948-as államosítás előtt az épületegyüttesben elemi és polgári leányiskola, kereskedelmi iskola, leánygimnázium, tanítóképző, tanárképző intézet és zeneiskola is működött.

•  Fotó: Archív Galéria

Fotó: Archív

A Marianum épületeibe az államosítás után a magyar tannyelvű Bolyai Egyetem költözött be, majd az önálló magyar egyetem 1959-es beolvasztása után ezeket a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) használta.

Jelenleg a BBTE Bölcsészettudományi Kara működik az épületegyüttesben.

A rendszerváltás után Románia törvényben vállalta, hogy visszaszolgáltatja a kommunista diktatúra idején államosított egyházi javakat. A bukaresti restitúciós bizottság azonban 2017 augusztusában elutasította a Marianum visszaszolgáltatási kérését. A határozatot az egyház megtámadta a bíróságon, ám keresetét az első fokon eljáró Gyulafehérvári Táblabíróság 2018 májusában elutasította. A legfelsőbb bíróság szerdán a 2018-as ítélet elleni fellebbezést utasította el.

korábban írtuk

Elutasította a bíróság a kolozsvári Marianum egyházi visszaszolgáltatását
Elutasította a bíróság a kolozsvári Marianum egyházi visszaszolgáltatását

A gyulafehérvári ítélőtábla alapfokon elutasította az egykori Marianum épületének kolozsvári visszaszolgáltatását a római katolikus egyház számára. Az egyház fellebbezni fog az ítélet ellen.

A plébánia korábbi közleménye szerint a valódi jogállamban nem fordulhatna elő, hogy az igazságszolgáltatás célja a kommunista diktatúra államosításainak megerősítése és megőrzése legyen.

„Az ilyen intézkedés egyszerre ellentétes a jogállam és a vallásszabadság elveivel és sérti meg a kisebbségi jogokat” – vélekedett a visszaszolgáltatást elutasító 2018-as ítéletről a kolozsvári Szent Mihály plébánia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása